2013. április 20., szombat

28. Ég veled!



El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy vagytok nekem. Annyi mindent kaptam már tőletek. És nagyon sajnálom, hogy mindig ennyit kell várni egy-egy új részhez. Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. Következő rész: 15! komment és +5 feliratkozó kell majd. És rettentően sajnálom, hogy ennyi időt kellett várni az új részre! Mostantól megpróbálok legalább heti egy részt hozni! De nem is rabolom tovább az időtöket, jó olvasást!!
itt tudsz tőlem /Patti/ kérdezni -> KÉRDEZZ
kövess be Twitteren , instagramontumblr  és lájkolj facebookon ! itt pedig megutdhatsz rólam és a blogról többet: INTERJÚ VELEM! 
Üdv: Patti. xxx


Nem hittem a szememnek. Niall egyből levette, hogy valami nincs rendben.
-Mit láttál?-vonta fel a szemöldökét kérdőn.
-Sel amint felszáll a gépre-ejtettem le magam elé.
-Persze, hisz ma jön haza-fúj egyet.
-A Los Angeles-i gépre. Legalább is a jegyén ez áll, és gondolom Londonba nem ezzel indulna-erre már ő sem habozott, felállt, vagy inkább felpattant mellőlem és odajött. 
Szinte kitépte a kezemből, majd a szeme az alatta lévő cikkre tévedt. Ideges volt, láttam, hogy a homlokán kitüremkednek az erek. Az újságot összegyűrte és a sarokba dobta, majd a homlokát masszírozva leült a mellettem lévő székre. Nem hagytam ezt annyiban. Odaléptem a sarokban heverő galacsinhoz felvettem és próbáltam annyira kisimítani a  lapjait, hogy még eltudjam olvasni mi is áll rajta.
Szívem szinte kihagyott egy ütemet mikor szembesültem mi is áll a papíron. Niall amint egy másik lányt szorít magához, és szenvedélyesen csókolja. 
-Niall, ezt te sem gondoltad komolyan?-kezdek el ordibálni és faltól falig futkosok fel-alá, mint egy bolond.-Még a te pártodat akartam fogni, de te… Te tehetsz mindenről. Mégis, hogy gondoltad ezt? Azt hitted nem derül ki?-álltam meg egy pillanatra és hozzádobtam az újságot ami szétnyílva az ölében landolt.
-Tara most azonnal fejezd be ezt?!-ordított rám, amitől összerezzentem. Még sosem láttam Niallt ennyire beszámíthatatlannak.-Hogy feltételezhetsz rólam ilyet?-vág hozzá a falhoz, hogy szinte már fáj.

-Niall-szólok halkan, nem szeretném még jobban magamra haragítani.
-Befognád már végre?-dönti oldalra a fejét, már szinte megrémít. Erre inkább már meg sem szólalok.
-Az a kép nem mostani. Utálom ezeket a szenny lapokat. Persze Sel nem is kérdez rá tipikus Ő, De Tara tudnod kell, hogy sosem tennék ilyet-a hangja már halkabb és a padlót bámulja.
-Azzal nem segítesz, ha rohangálsz össze vissza és a fejemhez vágsz dolgokat, amik meg sem történtek-vesz le a kezét a csuklómról.
Kicsit megdörzsölöm a csontom melletti részt, mert eléggé megszorította.
-Tara, sajnálom-emeli fel, hogy szem ügyre vegye.
-Nem kell, megértelek. Elmondanád?-foglalok helyet.
Mély levegőt vesz majd belekezd.
-Tavaly ilyenkor készült a kép. Teljesen kifordultam magamból. Paul és a managarek eltüntettek szinte minden akkor készült képet rólam, amin valakivel vagyok. Úgy látszik egy mégis megmaradt, persze vissza is élnek vele. Csak azt nem tudom miért most. Miért pont most?-temeti a fejét a kezébe.
-Szóval nem mostani a kép?-kérdezem.
-Persze, hogy nem. Időm sem lett volna elmenni valahová szórakozni-rázza a fejét.
-Kell valami megoldás-először, a zsebembe nyúlok, hogy felhívjam Selt. Kevés esélyt látok arra, hogy egyáltalán felveszi, de egy próbát megér. Bár azok után amit hozzám vágott nem épp a legjobb a kapcsolatunk, már ha ezt lehet kapcsolatnak is nevezni. De Niallért megteszem. Még ki sem csöng. Ezek szerint kikapcsolta.
-Ezt miért csinálja? Miért teszi meg újra meg újra? Miért tűnik el folyton? Miért nem kérdezi meg, hogy mi is van, Miért nem képes szembenézni a problémákkal? Miért menekül előlük mindig?-jöttek a megválaszolatlan kérdések és már annyira de annyira ideges voltam. Kezdett teljesen átjárni a düh a félelem és a méreg keveréke. Mérgemben ütöttem egyet a falba, amit egy másodpercre rá meg is bántam, mert hirtelen bele nyílalt a fájdalom.
-Tara, Jézusom. Megőrültél?-lépett oda hozzám Niall és a kezébe fogta a kezem.
-Semmi baj, jól vagyok-húztam el, mire felszisszentem.
-Had nézzem-nyújtotta felém a kezét.-Ezt meg kell nézetni, szerintem megzúzódott. Egyáltalán, hogy fordul meg ilyen a fejedben?-ráncolta össze a szemöldökét.
-Ne szólj Harrynek, ha megkérhetlek-néztem rá boci szemekkel.
-Nem mondom el, de úgy is rá fog jönni. Tara ezt be kell kötni, azt pedig a kórházban fogják. Gyere-nyúlt a kocsi kulcsáért a zsebébe.
Niallel beszálltunk a kocsiba miközben egy mélyfagyasztott borsó volt a kezemre nyomva. Egész úton egy szót sem szóltunk. Mivel senki sem sejtette, hogy a kórházba jövünk, így befelé még szerencsésen megúsztuk paparazzók és rajongók nélkül.
Szerencsére pár perc múlva már szólítottak is minket, pont jókor, mert a kezemen már olvasni kezdett a csomag.
Először elküldtek egy röntgenre, utána pedig vissza kellett mennem még az orvoshoz aki megállapította, hogy megrepedt a mutató ujjam így azt sínbe tették.
Kifelé már elég nagy tumultus volt, de a biztonságiak segítségével sikerült hamar beülni az autóba és elhajtani.
-Híd fel Harryt!-utasított Niall.
-Te is tudod mennyire ki fog akadni. Nem hívom fel!-nézegettem a kezem.
-Tara, hívd fel. Te még megteheted, ne csináld ezt-vette el a telefonom a kesztyűtartóból és a fülemhez nyomta-És az igazat mondd.
A harmadik csörgés után fel is vette.
-Szia, ráérsz ma elmehetnénk valamerre?-szólt bele egyszerre.
-Szia! Harry ígérd meg, hogy nem leszel ideges, de mondanom kell valamit. De ne aggódj minden rendben-kedtem.
-Mi történt?-kérdezte elég magas hangon.
-Szerintem már te is tudod, hogy Sel merre van. Elég kiborított a helyzet, és Niallt is. A lényeg, hogy még mindig elég ideges vagyok rá, pedig nem is kéne-tereltem a szót.
-Tara azt mondd amiért felhívtál!-vágott a szavamba.
-Megrepedt az ujjam-mondtam ki lecsukott szemmel.
-Hogy mi?-háborgott.-Azzonnal látni akarlak, jól vagy? Mit csináltál már megint? Ki van veled?-aggodalmaskodott.
-Harry!-szóltam hangosan.-Most azonnal nyugodj le, megyünk hozzád és mindent megbeszélünk, negyed óra múlva, szia szeretlek-majd kinyomtam a telefont és az ölembe raktam.
-Tessék, most jó?-húztam a fel a szemöldököm Niallre nézve.
-Igen-vezetett tovább.
Húsz perc múlva Harry házánál parkoltunk. Bal kézzel kinyitottam az autó ajtaját és vártam, hogy Niall is kiszálljon, de ő csak lehúzta a felőlem lévő ablakot.
-Te nem jössz be?-érdeklődtem.
-Nem, egyedül szeretnék most egy kicsit lenni, később beszélünk-intett majd elhajtott.
Csak álltam ott és néztem, hogy hogyan porzik az út a kocsi kerekei után. Kitudja mit forgat megint  a fejében. Egy két perc után jobbnak láttam, ha bemegyek a házba, mert Harry már ideges lehet. 
Jól sejtettem, sőt még egy Zaynt is találtam az erkélyen aki már a nem is tudom hányadik cigijét szívhatta.
-Had nézzem a kezed-nyújtotta a kezét felém Harry, látszólag már lenyugodott. A tenyerébe helyeztem a kezem.-Fáj még?-simította végig az ujjat a sínen majd egy puszit nyomott rá.
-Már elviselhető-legyintettem.
Igazából nem fáj, eléggé, de nem tudott ebben a pillanatban foglalkoztatni a dolog. Mindenki próbálta elérni Selt. Twitter, telefon, e-mail, de semmi.
Időközben Louis is megérkezett. Elég csendben volt, ami nála furcsa.
-Louis, te tudsz valamit?-faggattam.
-Tara, mit csináltál a kezeddel?-váltott egyszerre témát.
-Az most nem lényeges, szóval te tudsz valamit?-néztem mélyen a szemébe.
-Nem-mondta.

Az egész délután további része feszült volt. Mindenki próbálta kitalálni, hogy hogyan tudnánk felvenni a kapcsolatot Sellel.
***

Egy hét telt el Sel távozása óta. A dolgok fenekestül felfordultak.
Kezdeném az elején. Miután hazaértek a fiúktól próbálkoztam hívni, de ezek szerint számot váltott, remek. Apa és anya kérdőn néztek rám a kezem miatt. Elmeséltem az egészet az elejéről, és apu a lelkemre kötötte, hogy én ilyet ne merjek csinálni semmi esetben sem. Este alig tudtam aludni, egyrészt lüketett az ujjam, másrészt pedig minden olyan bonyolult volt mostanában.
Másnap reggel behivattak a tanáriba, hogy átadjam a pendrive-t a képekkel. Egészen délutánig elég jól ment minden, míg nem Liam hívott fel, hogy Niall nincs-e nálam, mert próbájuk lenne, de nem veszi fel a telefonját és nincs otthon sem. Remek, indulhattunk, hogy megkeressük. Három autóval jártuk a város, bementünk minden Nando’s-ba, de sehol sem találtunk elnyelte a föld.
Kedden épp Liamnél ültünk mikor Niall belépett a nappaliba.
-Te merre jártál ember?-teremtette le Louis egyszerre.
-Egy kis levegőre volt szükségem, ez olyan nagy baj? Kíváncsi lennék, hogy ha Eleanor hagyna csak itt hipp-hopp te mit tennél-ordibált Niall. Rá sem lehetett ismerni.
-Jó, rendben. Mindenki higgadjon le, a lényeg, hogy most már itt van és tudunk próbálni.
A fiúk elmentek próbálni és meg otthon voltam egyedül. Felhívtam Alexet, hogy nincs e kedve elmenni valamerre. Felajánlotta, hogy tud egy kisebb szórakozó helyet ami nem olyan ismert és csak kevesen ismerik.
Felöltöztem alkalomhoz illően. Igazából már elég rég voltam ehhez hasonló helyen, kicsit már hiányzott is, hogy kibulizzam magam. Anyáéknak hagytam egy üzenetet, hogy elmentem ne várjanak. Harrynek pedig egy SMS-t küldtem.
Igazából ittam pár koktél ami kicsit a fejembe szállt, aztán táncoltunk Alexel és páran odajöttek képet kérni. A sokadik koktél után teljesen felszabadult voltam és nem érdekelt senki, nem volt semmi bajom, nem volt az a nyomasztó fájdalom és valaminek a hiánya. Nem jutott eszembe semmi gond, baj, csak jól éreztem magam, mindentől és mindenkitől távolt.
Épp Calvin Harris I need your love számát játszotta a DJ, mikor pár srác rám tapadt és elkezdtek taperolni. Annyira nem voltam már képben, hogy Alex szedett ki a kezük közül.
-Iszunk még egyet?-kérdeztem, de meglepődtem, hogy a hangom egész más.
-Tara te részeg vagy, nem iszunk semmit, így is már fél egy mennünk kellene-mondta egészen a fülembe, mert a zene dübörgésétől nem lehetett hallani szinte semmit.
-Nem szeretnék még menni-húztam vissza a kezem.
-Tara, fél egy van, érted? Haza kell mennünk-fogta meg a csuklóm majd kivezetett a helyről.
A telefonjáért nyúlt és hívott egy taxit. Kin elég hűvös volt én pedig egy ujjatlanban voltam, de Alex rám terítette a zakóját.
A hideg levegőn kicsit kijózanodtam és már reálisan láttam a dolgokat. Egyszerre a kis táskámban kezdtem kutakodni a mobilom után. Negyvenöt nem fogadott hívás és 10 sms-t kaptam az elmúlt idő alatt. Legalább hússzor hívott Harry és huszonötször anya illetve apa összesen. Az sms-ek abból álltak, hogy „merre vagy?” illetve „jól vagy?” vagy „ideje már hazajönni” és az utolsó körülbelül tíz perce Harrytől: „ez már nem vicces, vedd fel az a ****** telefont.”
A fejemhez kaptam mire Alex odajött mellém.
-Minden rendben?-hajolt le hozzám, mivel egy kicsit magasabb mint én.
-Mondd, hogy nem csináltam hülyeséget!?-kérdeztem reménykedve.
-Nem csináltál semmit, legalábbis közbeléptem mielőtt történhetett volna bármi is-nyugtatott meg.
-Mikor jön már ez a taxi? Megfagyok-fontam össze a karom magam előtt, de pont akkor gurult be az autó elénk. Alex lediktálta a címet én meg azon gondolkoztam, hogy mit mondjak majd, hogyan fogok én ebből kimászni.

Körülbelül hajnali egyre értünk a házunk elé. Remegő kezekkel nyúltam az ajtó felé. A házban égtek a lámpák, ebből tudtam, hogy ezt nem fogom megúszni.
-Sok szerencsét, holnap találkozunk-ölelt meg Alex.
-Remélhetőleg találkozunk-szaporodott meg a szívverésem.
Amint beértem az ajtón anya és apa is kérdőn néztek rám. Igen náluk ez a szokás, nem kezdenek el ordibálni sem szidni, inkább megvárják míg magamtól elmondom.
-Szóval bocsánatot szeretnék kérni amiért nem vettem fel a telefon és nem időben jöttem haza. Egyszerűen mostanában annyi minden nehezedik rám, hogy ki kellett egy kicsit kapcsolódnom, Alexszel voltam egy szórakozó helyen-próbáltam magam kimagyarázni, de apa nem igazán hitte el a dolgokat.
-Lányom és ezért bűzlesz a piától? Tudod, hogy mennyi minden történhet veled, mikor nem vagy magadnál? Belegondoltál te ebbe egyáltalán?-emelte fel a hangját, és meg automatikusan a cipőm orrát kezdtem el tanulmányozni és meg sem hallani a dolgokat amiket hozzám vág.
-Most pedig mars fel a szobádba! Egy hónap szoba fogság! Én viszlek az iskolába és én is hozlak haza. Egyedül Harryvel és a srácokkal találkozhatsz. Nincs buli sem semmi elmászkálás-mutatott a lépcső felé.
Duzzogva felfutottam a szobámba, eléggé imbolyogtam még és a gyomrom is fel volt fordulva. Abban a pillanatban teljesen elveszettnek éreztem magamnak. Tudtam, hogy vannak barátaim és Harry is itt van, de olyan egyedül éreztem magam. A szemem megtelt könnyel majd lecsorgott az arcomon, aztán már zokogtam. Éreztem a ruhámon a füst és az ital keverékét, teljesen beitta magát a bőrömbe, de nem volt erőm felállni és beállni a zuhany alá. Álomba sírtam magam.


Másnap borzalmas fejfájással és hányingerrel ébredtem meg még az ébresztőm előtt. Erőt vettem magamon és kimásztam, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Megmostam minden egyes porcikám, majd felöltöztem és bepakoltam a mai dolgokat a táskámba. Előkerestem a pendrive-t amin a képek vannak amit ma kell leadnom, majd leindultam a lépcsőn, azzal a reménnyel, hogy talán ezt az egészet csak álmodtam. De nem, apa ott állt az ajtó előtt és épp Harryvel beszélt, akik egyszerre meredtek rám mikor leértem az utolsó lépcsőfokra.
-Minden rendben?-lépett egyszerre oda Harry és a kezét nyújtotta.
-Persze-néztem értetlenül a szemébe, ahol csak aggódást és félelmet láttam.
-Annyira nyúzottnak tűnsz, igyál egy narancs levet-indult el apu a konyha felé.
-Nem vagyok éhes, és amúgy sem tudnék ilyen korán letuszkolni semmit sem a torkomon és elkésni sem szeretnék. Indulhatunk?-kérdeztem.
-Harry visz ma reggel, de délután én megyek érted. Pontosan kettőkor az iskola előtti parkolónál, meg ne próbálj elosonni-figylemeztetett.
-Nem fogok, ígérem-forgattam a szemem.
Tudtam, hogy apa már elrendezte magában a tegnap történteket, de Harrytől még megkapom a magamét.
-Bele gondoltál abba, hogy tegnap mennyi féltettelek?-nyomta tövig a gázt. Inkább nem válaszoltam, csak a körmömet birizgáltam.
-Kitudja mi történhetett volna veled, ha még Alex sincs ott. De azt sem értem, hogy hogyan jutott eszébe, hogy téged hétköznap ilyen helyre vigyen-rázta a fejét.
-Nem az Ő ötlete volt-védtem meg, hisz én találtam ki, ő csak felajánlott egy helyet.
-Persze, most védd csak-kapott a fejéhez.
-Akkor ne higgy nekem. Egyszerűen csak annyi minden történt egyszerre, hogy teljesen összenyomott már és ki kellett engednem a gőzt valahogy. Most így tettem-mondtam egy kicsit sértődötten.-Te pedig próbán voltál, ahogy a többiek is, így nem volt kivel legyen, egyedül ültem otthon a gondolatokkal a fejemben, te is tudom milyen ez.
-Miért szerinted én tegnap, mikor már huszadszorra sem vetted fel a telefont mit csináltam? Nem elég, hogy meg van repedve a kezed most még ilyen dolgokba is sodrod magad. Csodálkozok, hogy apukád csak ennyi büntetést szabott ki neked-kanyarodtunk ki a főútra.
Erre inkább már nem is szóltam vissza neki, mert már erőm sem volt és kedvem sem megint összeveszni. Inkább csak bámultam ki bal oldalt az ablakon. 
Mikor az iskola előtt leparkoltunk a szokásos tömeg gyülekezett körülöttünk. Harryt mindig meg kel csodálni, hát persze. Már ez is kezdett teljesen kikészíteni, hogy valaki folyton követ egy telefonnal, kamerával, fényképező géppel és kérdésekkel bombáz. Mivel nem szerettem volna, ha egy újabb pletyka szárnyra kel, miszerint már megint veszekszünk, vagy egyéb más megengedtem neki, hogy megcsókoljon, legalábbis valami ahhoz hasonló történt, de felőlem semmi érzelem nem volt benne. Intettem neki még egyet, aztán a bejárat felé igyekeztem a kapucnit a fejembe húzva.

A terembe beérve Alex széles mosollyal üdvözölt és egy hatalmas ölelést is kaptam.
-Látom nem lettél bezárva-kacsintott.
-Egy hónap szoba fogság, és hoznak visznek az iskolába! Végül is nem vagyok bezárva, szerintem ez még rosszabb-ültem le a helyemre.-Várj leadom az anyagot a titkárságon, egy pillanat-vettem ki a pendrive-t a zsebemből.
Az igazgató nem volt még az iskola területén ezért leadtam a titkár nőnek, aztán visszamentem a termünkbe és lehajtottam a fejem a padra.
Egész délelőtt ennyit csináltam. Egyik órán szerintem el is aludtam egy picit, mert kiesett pár részlet amit a tanár diktált. Szerencsére a leghátsó padban ültem így észrevétlenül tudtam lapulni. Szerintem azt hitték, hogy egy nagy ruha kupac van csaj ott.
Délután pedig a fotós szak körön ültem végig, vagyis inkább feküdtem és szenvedtem a padon, szerencsére csak egy bemutató filmet néztünk, de az is kilencven percig tartott.
Kettőkor végre az utolsó csengő szó is felcsendült. Alex jött oda hozzám, hogy óra közben kapott egy SMS-t amiben elhívták egy házibuliba.
-Alex tudod, hogy nem mehetek semerre-húztam el a szám, pedig jól hangzott.
-Tudom, csak azért megkérdezheted, hátha mégis-rántott egyet a vállán.
-Megkérdezhetem, de nem valószínű-vettem fel a táskám.-Írok, hogy mik a fejlemények-intettem neki, de ő inkább megölelt.
Apa nem hazudott, amint kiléptem az őszi szellő összeborzolta a hajam, de így is láttam a Volvo-t ami a parkolóban áll és apa ült benne amint újságot olvasott. Megfordult a fejemben, hogy inkább elszökök és akkor még a buliba is elmehetek, de inkább beszálltam mellé, mert nem akartam még nagyobb galibába kerülni.
-Hogy érzed magad? Ettél valamit?-tolatott ki az útra.
-Persze, ebédeltem is és már jobban érzem magam-füllentettem. Igazából nem ettem semmit, mert még mindig képtelen voltam egyetlen falatot is lenyelni. Ami pedig a hányingert illeti még mindig ugyan úgy a torkomban éreztem. Mintha bármelyik pillanatban kidobhatnám a taccsot.

Miután hazaértünk ez a fojtogató érzés a torkomban csak nem szűnt meg, sőt inkább még erőteljesebb lett. Szerencsére apu úgy tudta, hogy megebédeltem, így nem kellett vele együtt. Felmentem a szobámba és próbáltam magammal valamit kezdeni. Hirtelen megint elkapott az az érzés miszerint egyedül vagyok, nekem senkim sincs, és még ez a hányinger is kerülgetett. Leültem az íróasztalomhoz, bekapcsoltam a notebook-om és próbáltam koncentrálni. Pár lépet sikerült megszerkesztenem, megittam fél liter vizet, ami egy kis időre csökkentette az ingert. De nem tartott sokáig, éreztem, hogy ez már nem fog bennmaradni. Felpattantam a székről és a fürdőig rohantam, még időben odaértem. Minden, ami még bennem volt, még a tegnapi napról kijött. Majd még egyszer is kellett, akkor már csak a víz jött ki belőlem. Borzalmas érzés volt, annyira legyengültem, hogy a kezeim is remegni kezdtek. Alig volt erőm elvonszolni magam az ágyig, ahol bemásztam a takaró alá és a sós víz elárasztotta az arcom. Boldog akartam lenni, azt akartam, hogy valaki itt legyen velem, hogy segítsen, de senkire sem számíthattam abban a pillanatban. Boldog akartam lenni, úgy mint tegnap este, hogy semmi eszembe se jusson, csak egyszerűen szabad és boldog. Sosem értettem, hogy mit követhettem el, hogy ezt érdemlem. Egy ideig azt hittem minden rendbe jön majd, de tessék…megint minden a feje tetejére állt. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben sírtam, legszívesebben ordítottam volna, ahogy csak a torkom kifér, de inkább mindezt magamban fojtva bőgtem, mint egy kisgyerek akitől elvették a kedvenc játékát.
Nem tudom mikor aludtam el, de a telefonom halk, de egyenletes pittyegésére és rezgésére keltem fel. Fél kilenc volt, este. Az arcomon a megszáradt könnycseppek utacskáit éreztem. Mikor hagyod, hogy végig csorogjon az arcodon és odaszárad. 
-Halo-emeltem a készüléket a fülemhez.
-Alex vagyok, akkor jössz a házibuliba? Itt vagyok előttetek-hallottam meg az ismerős hangot.
Alex tudta, hogy szoba fogságban vagyok, mégis elhívott szórakozni. Halkan az ajtómhoz mentem. Sehol sem volt már fény, ezek szerint apa és anya már elmentek aludni, és azt hiszik én is alszom.
-Alex, tíz perc és lenn leszek-majd letettem a telefonom. Nem tudom, hogy lett ennyi bátorságom, de most életemben először el fogok szökni itthonról. Gyors a fekete harisnyámat és a hozzá illő szoknyát felkaptam, és egy fehér inget. Kinn kicsit hűvös volt így egy fekete bőrdzsekit is felkaptam. A kistáskámba tettem az irataim és a telefonom, a takaróm alá párnákat gyömöszöltem, ha netán benéznek hozzám még az este folyamán, ne vegyenek észre semmit. Majd odasétáltam az ablakhoz felhúztam majd kimásztam az ablakon. Szerencsére a tető és a föld között mindössze 5 méter van, és a fán le lehet ereszkedni oda. A táskát áttettem a vállamon és megkapaszkodtam az egyik ágban,majd a másikban és hopp már a földön is voltam. A harisnyám beleakadt az egyik kiálló ágacskába így felfutott jobb oldalt, de nem volt annyira feltűnő, mintha direkt lenne ilyen. 
Leporoltam a kezeim, majd az autó felé igyekeztem, ahol Alex támasztotta a motorháztetőt.
-Mehetünk-borzoltam össze a haját.
-Örülök, hogy eljöttél-lépett oda az ajtóhoz, hogy kinyissa nekem.
Kíváncsi voltam, hogy Alex mégis milyen házi buliba visz engem. Hát egy hatalmas három emeletes külvárosi villa előtt álltunk meg.
-Ki lakik itt?-meredtem a házra.
-Egy manager, és a lánya tart egy bulit-mondta lazán én pedig még mindig csodáltam a látványt.
Lehetséges, hogy nem ilyen ruhába kellett volna ide jönnöm, de amikor beértünk az ajtó láttam, hogy senki sincs túlöltözve. Alex bemutatott a házigazdának, akit Lola-nak hívtak, kedves lány. Egyszerre megtaláltunk a közös hangot. Modellkedik a tengeren túl és az apja a managere. Mesélt pár vicces történetet, majd körbevezetett a házban, miközben Alex egy pillanatra sem hagyott egyedül. Az egyik srác a bárpultnál kevert nekem egy koktélt. Igaz nem volt sok kedvem hozzá, de visszaemlékeztem a tegnapestére, hogy végül is mennyire jól éreztem magam, így  aztán belekóstoltam, és egyáltalán nem volt rossz íze. 
Három koktél után már tényleg még jobban felszabadult voltam, megismerkedtem sok új emberrel. Csináltak rengetek képet, szinte mindenkivel pózoltam, és Lola apjával is elbeszélgettem.
-Neked sosem jutott eszedbe, hogy kipróbáld magad a modellként?-érdeklődött.
-Igazából mindig is érdekelt, de sosem volt bennem késztetés, hogy el is menjek egy ilyen helyre-válaszoltam.
-Én el tudnám rendezni, hogy bekerülj, és akár jövő héten már munkás is lenne. Ha esetleg érdekelne, megadom az elérhetőségem és gondolkozz rajta. Jövő hétvégén utazunk vissza Los Angeles-be-nyújtotta át a kártyát.
-Gondolkozni fogok-ígértem meg.
Igazából néha tényleg eszembe jutott, hogy talán kipróbálhatnám magam ebben is, de sosem volt bátorságom elmenni. Most pedig kaptam egy munkalehetőséget… Los Angeles-ben.
-Hallom kaptál munkát-jött oda Alex még egy pohárral amit a kezembe nyomott.
-Igen, csak nem tudom most mit csináljak-ittam egy kortyot.
-Figyelj, van egy heted az alatt majd átgondolod, de viszont szerintem induljunk fél egy-tárcsázta a tegnapi számot.
-És mi lesz a kocsiddal?-értetlenkedtem.
-Majd holnap érte jövök-legyintett, majd rám adta a kabátom.
Körülbelül ma is egyre értünk a házunk elé, én pedig még hosszasan bámultam magam elé.
-Tara minden rendben?-fökött vállba Alex.
-Igen persze, csak elbambultam-ráztam meg a fejem.
-Na azért, ne depressziózz be itt nekem-ölelt meg és amikor elváltunk a szánk széle szinte súrolta egymást. Csak a hold fénye világított, és ha nem lennék együtt Harryvel, most azt mondhatnám, hogy romantikus volt.
-Jézusom, bocsi, nem akartam, véletlen volt. Nem úgy gondoltam-mentegetőzött.
-Alex, nyugalom, véletlen volt-hitegettem magam, de már nem is voltam benne biztos, mikor kimondtam.-Akkor holnap, szia-szálltam ki a taxi ajtaján.
Fogalmam sincs mi volt ez az egész ami pár perce történt, de egy kicsit ki kellett szellőztetnem a fejem, hogy rendeződjön minden gondolatom. A hátsó kaput nyitottam ki, hogy feltudjak kapaszkodni a fa ágain és a kicsit nyitva hagyott ablakon simán vissza tudjak surranni. Szerencsére úgy volt ahogy hagytam, résnyire nyitva, így könnyedén becsúsztattam az ujjam alá és egy könnyed mozdulattal felhúztam. Először bedobtam a táskám majd én is beugrottam. A terv sikeresen végrehajtva, a belsőm örült magának, sikerült túljárni a szüleim eszén. De a lelkiismeretem pedig egy kis sarokban kuporgott és magába roskadva szidta magát, hogy mégis hogyan mert ilyet tenni?!
Kora reggel ismét magamtól keltem fel, nem tudom mi ez mostanában velem, de így legalább össze tudtam magam szedni annyira, mintha normálisan festenék. Reggelire sikerült letuszkolni a torkomon egy fél szelet kenyeret és egy pohár vizet. Apa mindeközben árgus szemekkel figyelt.
A további hétköznapok egészen péntekig teljesen egyhangúan és ugyanúgy teltek. Apa reggel eldobott az iskoláig, majd délután vagy Ő vagy pedig Harry jött értem. Harryvel egyre kellemetlenebbül éreztem magam amikor csak kettesben voltunk. Az örökös aggodalmaskodása kezdett teljesen az idegeimre menni. Mindenről tudni akart, meg sem próbáltam vele beszélni erről a L.A.-i munkáról, mert a végén még elmenne a managerhez és kioktatná, hogy mégis hogyan merészel nekem ilyen munkát felajánlani. A határidő pedig a döntésig egyre jobban közeledett. 
Igazából csak is magam akartam dönteni erről a dologról. Először nagyon elleneztem, legalábbis biztos voltam benne, hogy nem akarok elmenni, de most már eléggé rezeg a léc. Lehetséges, hogy több ok van már azon a listán, hogy miért lenne érdemes mégis elmennem, elfogadnom az ajánlatot!?
Egy szombat esti dolog miatt teljesen biztos lettem abban mi mellett kell döntenem.
Liam hívott fel, hogy az egész albumot sikerült felvenniük, a nagy része a munkáknak vége, már csak az utómunka van hátra, az pedig nem az ő feladatok, így elhívott, hogy együtt legyünk, valahogy úgy mint régen.
-Niallnak szüksége van rád-hallatszott a hangján, hogy komoly a dolog.
-Rendben elmegyek-forgattam a szemem. Régebben mindig örömmel vártam már az ilyen összejöveteleket, de most volt egy rossz előérzetem. Annyira megváltoztak a dolgok azóta.
Mikor beléptem az ajtón ordibálást hallottam, Niall kiabált Zaynel, pedig ők mondhatni, hogy sosem szoktak. Ez megrémített, szóval már a bandán belül is vannak veszekedések, amik eddig sosem fordult elő.
-Sziasztok-köszöntem erőtlenül, amit szerintem senki sem hallott meg.  Vagy mégis, mert egy emberként fordultak felém.
-Tara, veled mi történt?-kerekedett el Niall szeme.
-Ezt hogy érted?-ráncoltam össze a szemöldököm.
-Én mondtam, hogy kifordult magából-hallottam Harryt a sarokból.
Niall a vállamnál fogva a tükör elé vezetett.
-Tara, kiállnak a csontjaid,be van esve az arcod. Mintha kiszívták volna belőled az életet. Mit csináltál te magaddal míg nem láttalak?-akadt ki Niall teljesen, de igaza volt. Csont és bőr voltam, mondjuk semmi étvágyam nem volt az elmúlt időben, de ezt nem gondoltam volna.
-Louis hol van?-néztem körül, figyelmen kívül hagyva a kinézetem.
-Elutazott miután végeztünk a munkákkal-szólalt meg most először Liam mióta itt vagyok.
-De mégis hova? És ti miért nem?-nem értettem.
-Tara, minden más azóta, hogy Sel elment, és ezt szerintem te is észrevetted. Niall vagy magába van roskadva vagy ki van akadva, mint az előbb-magyarázta Zayn. Szóval nem csak nekem változott minden, hanem a banda is.
-Beszélhetnénk?-jött oda Harry.
-Igen-néztem rá.  Fogalmam nincs mióta nem beszéltünk úgy igazán, érdekelt úgy mégis miről akar.
Kimentünk az erkélyre ahol előhúzott a kabátja zsebéből egy kis dobozt, amit a kezembe tett.
-Szeretném, ha végre megint olyan lenne a kapcsolatunk, mint pár hete. Nem tudom mi történt velünk, de nagyon eltávolodtunk egymástól, te is érzed?-fúrta a tekintetét az enyémbe.
-Teljesen-nyitottam ki a kis dobozt amiben egy kis gyűrű volt egy végtelen jellel.
-A tiéd-emelte fel a kezem és az ujjamra húzta.-Szeretném, ha mindig hordanád-csókolt meg, de én csak álltam ott mint egy fa darab. 
Akkor sem éreztem úgy, hogy most már van valaki és nem vagyok egyedül, mikor kimondta. Be kellett ismernem, hogy nem lesz már olyan, mint régen, de egy próbát még teszek.
Kis idő elteltével a hangulat egyre jobb lett. Visszaemlékeztünk pár vicces dologra, amiket együtt csináltunk, mikor még minden rendben volt. Niall magába fordult és csak hallgatta, vagy lehet, hogy ki is zárta magát a társaságunkból, Zayn jól mondta, teljesen más lett minden.
-Hozok még egy kis harapnivalót-állt fel Harry és a konyha felé indult. A telefonja rezegni kezdett mellettem a fotelben. Odanyúltam majd megnéztem, csak a twitter jelzett. Eszembe jutott, hogy már milyen rég nem is voltam fenn, így megnyitottam az övét és olvasgattam egy picit. Sel még a twitter is deaktiválta, remek, semmi esély, hogy utolérjük valahogy is. Maximum, majd ha ő keres fel minket, ha egyáltalán ilyen eszébe jut majd valaha, amilyen makacs, még nálam is jobban.
Még egyet rezgett, új üzenete érkezett, majd meg is nyílt automatikusan. 
„Hiányzol, már most”-olvastam fel magamban a mondatot, amit egy szőke hajú lány küldött neki. Visszaolvastam a beszélgetést, és akármennyire is fura volt a kapcsolatunk jelenleg hírtelen azt sem tudtam mit csináljak. Átvertek, megcsaltak, pont akitől nem vártam volna. Belül üvöltöttem, kívül pedig hagytam, hogy emésszen a dolog. A szívem kétszázzal vert és a fülemben éreztem a vér lüktetését. 

-Tara minden rendben van?-kérdezte Liam.
-Hát persze-vágtam rá idegesen. Kész vége ennyi volt. Erről ennyit, hogy legyünk olyan kapcsolatban, mint pár hete. Szerintem ezt Ő sem gondolta komolyan.
-Harry-ordibáltam-Harry, most gyere ide, Harry-kiabáltam tovább.
-Itt vagyok na-jött ki teli kézzel.
-Megtudnád ezt magyarázni?-toltam még mindig idegesen az orra alá a telefont az üzenetnél megnyitva. Erre minden kiesett a kezéből.-Itt áltatod magad, hogy legyünk megint olyanok mint régen, hogy eltávolodtunk egymástól, hogy semmi sem a régi. Közben meg itt csinálod a hátam mögött ezt? Komolyan gondoltad, rendesen átgondoltad, mielőtt belevágtál ebbe? Legalább akkor dobtál volna ki előbb engem, mert ez még jobban fáj, mintha elhagytál volna! Át tudod te ezt érezni, fel tudod ezt fogni? Meg ez az üldözési mániád is, komolyan az őrületbe kergetsz, most már tudom mit kell tennem. Elfogadom a munka ajánlatot Los Angelesben és soha többé nem kell látnod, remélem most majd nyugodtan élheted az életed tovább ezzel a másik csajjal-ordibáltam, miközben folytam, nem is ömlöttek a könnyeim.
-Várj milyen munka? Los Angeles?-rántott vissza.
-Vedd le rólam a kezed, látni nem akarlak többet, utállak-mondtam a szemébe, még ha nem is gondoltam őszintén. Hiába…nem tudtam még abban a percben sem utálni, egyszerűen nem ment, és ott jöttem rá, hogy mégis mekkora kötelék volt köztünk, most pedig egy hatalmas árok húzódik. Ő az egyik oldalon én pedig a másikon.-Ég veled-majd kirohantam a házból.
Abban a percben fogalmam nem volt mit akarok majd most kezdeni, csak egyben voltam biztos, hogy most azonnal el kell hagynom ezt a helyet. Nem bírok egy helyen maradni vele. Előkerestem a pénztárcámból a kártyát és tárcsáztam a rajta lévő számot. Letöröltem a könnyeim és beletúrtam a hajamba.
-Jó napot, Mr.Parker beszél-hallottam meg az ismerős hangot.
-Jó napot! Tara Swan vagyok-mondtam érthetően.
-Á Tara, szóval döntöttél?-kérdezte.
-Igen, szeretném elfogadni az ajánlatát, és amint lehet utaznék is ki-mondtam határozottan.
-Örömmel hallom, holnap este indul a gép és másnap délután már ott is lennénk. Hotel szobát szeretnél bérelni?
-Nem, van ahol tudok lakni, mikor indul a gép?-kérdeztem.
-Este nyolckor, a jegyet természetesen fizetjük, a többi tudnivalót pedig majd L.A.-ben megbeszéljük. Akkor holnap, a repülőtéren-tette le a telefont.
Hát ez is megvolt,most még jobban sírtam, de próbáltam egyenletesen venni a levegőt, nehogy elájuljak itt az utcán. Egészen hazáig sétáltam, így kitisztult valamennyire a fejem.
Lassan nyitottam az ajtót, és még lassabban csuktam be magam mögött.
-Apa, anya visszaköltözök L.A.-be-jelentettem be elég halkan, mire mind ketten elejtették az evőeszközt.
-Ezt hogy érted? Miért döntöttél így? Csak így itt hagynál csapot papot? Jézusom mi történt veled, miért sírtál?-jött oda anya.

-Harry megcsalt-suttogtam, mire ismét könnybe lábad a szemem.
-Micsoda?-háborodott fel egyszerre apa.
-Apa, nem kell beszélni vele, már lerendeztem. Elrendeznéd, hogy vissza tudjak menni a házunkba. Nem kell semmi szolgálat, egyedül szeretnék lenni, lehetséges?-néztem a szemébe, de a könnyektől alig láttam.
-Persze, mikorra kellene?-emelte fel a telefonját.
-Hétfő délután-álltam a másik lábamra.
-Mikor indulsz, foglaljak jegyet?-akart intézkedni.
-Nem azt már a managerem rendezte-mondtam.
-A kicsodád?-kérdezte anya.
-Kaptam egy állást, e miatt is döntöttem úgy, hogy visszaköltöznék-mondtam el ezt is.
-Milyen állást?-kérdezte apa.-És mi erről miért nem tudunk? Mit titkolsz még Tara?
-Modell állást-böktem ki.
-Modell állást? Eszedbe ne jusson, Tara azok drogoznak, isznak, és hánytatják magukat. Hogy jutott neked ilyen eszedbe, nem mész sehová-mászkált apa megint jobbra balra.
-Akkor majd megyek úgy, hogy nem lesz hol aludnom, ha neked így jobb! De egy biztos, nem maradok itt, nem tudok itt maradni, nem megy. Szóval te döntesz-hagytam rá.
-Rendben, elintézem a házat, de ne gyere nekem azzal majd, hogy zsebkendőt kell enned, mert nem vagy elég vékony, mostantól le veszek a kezem rólad, csinálsz amit akarsz-dobálózott apa a szavakkal, és nagyon is tudja, hogy ezzel tud a legjobban megbántani. Sírva futottam fel a szobámba. Kikaptam az első bőröndöt,majd beleszórtam minden ruhát és cipőt ami belefért. Majd jött a második a harmadik és minden ruha szépen kiürült a szekrényemből. Kikapcsoltam a telefonom és hagytam magam beesni az ágyba.



***

Vasárnap reggel nyúzottan keltem. Először próbáltam magam rendbe szedni, majd valami kényelmes ruhát öltöttem magamra, még sem akarok farmerben végig ülni tizenkét órát. Mikor ideköltöztünk azt hittem végre minden a legnagyobb rendben fog zajlani az életemben, e helyett most itt ülök egy taxiba ami kivisz a repülő térre. Anya szorongatja a kezem és törölgeti a szemét. Én magabiztosan és megtörhetetlenül ülök mellette. Kívül azt mutatom, hogy minden a legnagyobb rendben belül viszont darabokban vagyok. És egy darab hiányzik amit tegnap ott hagytam egy helyen, ahonnan soha többé nem jön vissza. Ez lesz az életem és a vesztem. Ez vagyok én. Egy rakás szerencsétlenség.
Londonban ma esik. Gyászos a hangulat, pont a kedvemhez és a hangulatomhoz passzol. Még egy utolsó ölelést adok anyának. Ő a nyakláncát kapcsolja ki majd a nyakamba akasztja. Mindig ezt csinálta ha nem voltam jól, ha valaki megbántott, vagy amikor egyedül voltam és mindenki elhagyott. Amikor egy hosszabb útra indult. Sírásra késztetett, együtt zokogtunk a B terminálnál.
-Vigyázz magadra, és tudd én mindig veled vagyok. Apád pedig nem gondolta komolyan-szipogva.
-Tudom-töröltem meg a szemem, majd kihúztam magam és a kapu felé indultam. Még egy utolsót intettem majd beléptem a folyosóra.
Lola mellett kaptam helyet, de én az ablak mellett. A kis víz cseppek végigfolytak az ablakon, én pedig szurkoltam az utolsónak, hogy ő érjen le először. A gép felszállt.
Viszlát London, viszlát szerelem, viszlát boldogság. Isten hozott újra magány.