27.Labirintus

Miután Liam bejelentette, hogy szakítottak Daniellel mindenkinek elment a kedve a bulizástól. Liam azt mondta, hogy attól függetlenül, hogy neki nincs a legjobb kedve, nem szeretné elrontani a buli hangulatát, sem a miénket. Persze mindenki próbált ugyan úgy tovább bulizni, de meglátszott, hogy mégis csak az ünnepeltről van szó. A zene halkabban ment és mindenki csendesebben beszélgetett.Láttam amint Liam próbálja magát jól érezni, de lesütött róla, hogy valami nagyon nincs rendben belül.

Felálltam Harry mellől és odasétáltam hozzá.
-Hé!-böktem oldalba.-Látom, hogy nem vagy a legjobb állapotban. Nem akarsz beszélni róla?
-Az jó lenne-állt fel és a szobák felé vette az irányt. Ránéztem Harryre aki csak bólintott és küldött egy bíztató mosolyt.
Niall házát ami jellemezné az egy labirintus. Az ötödik ajtó ami a folyosóról nyílt végre egy szobát rejtett. A többi vagy kisebb rakodó, polc vagy gardrób volt. Mint tudjuk Niall cipő és sapka mániás. Kell a hely ahol el tudja őket tárolni.
Liam megállt az ablaknál és kifelé bámult a sötétbe. Én letelepedtem a vendég ágyra.
-Mióta tudod?-kérdeztem végül.
Liam furcsán nézett rám.
-Tudom, hogy ez nem mostani dolog!-álltam fel mellé.
-Miből jöttél rá?-kerekedett el a szeme.-Próbáltam húzni a dolgot és a megfelelő pillanatot kivárni, de idáig sikerült.
-Liam-tettem a vállára a kezem.-egy ideje kicsit csendesebb vagy, magadba fordultál, sejtettem-sziszegtem a fogaim között.
-Egy ideje egyikünknek sincs egy szabad perce sem. Bármennyire is szeretnénk együtt lenni nem megy. A szívem szakadt meg, mikor Skypon kellett kimondanom, hogy ezt nem húzhatjuk tovább. Egyikünknek sem jó így-vett egy mély levegőt, majd folytatta.
-Megbeszéltünk, hogy egy ideig nem keressük egymást, nem beszélünk, így talán könnyebb túllépni és megemészteni a dolgot.Erre nem tudtam mit mondani, mert láttam, hogy a szeme könnybe lábad. Liam nagyon érzékeny fiú. Magamhoz húztam és a hátát simogatva nyugtatgattam.  Fejét a vállamba fúrta és a vállai rángásából ítélve sírt, vagyis inkább zokogott.
Nem tudom mióta lehettünk a szobában, de Harry lépett be.
-Hé, minden oké?-kérdezte halkan.-Most már igen-tátogtam vissza.
De ez mit sem ért mivel Louis rontott be a következő pillanatban, aki tigris bukfenccel közelített felénk, mint egy igazi kommandós. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Hé kikér sütit?-jött be Niall is aki a kezében hozott két sütis tálat telepakolva mindenféle desszerttel.
-Mi lesz a vendégekkel?-értetlenkedtem.
-Már hazamentek-nézett fel a telefonjából Harry.
-Sel?-vártam a választ.
-Ő is-szólalt meg Niall két falat között.
-Legalább elköszönt, vagy megint csak lelépett, mert azzal az idegeimre tud menni-mentem oda Niallhez és felvettem egy muffint.
-Elköszönt-vágta rá. Szerencséje.
-Mindig én maradok itt a nyakatokon-ültem le az ágyra, mire Zayn is beért a szobába enyhe cigi füsttel, ami megcsapta az orrom. Sejtem hol lehetett.
-Te már tiszteletbeli 1D tag vagy, a hatodik-jött oda Louis.
-Igen? És mégis mi?-fordultam felé.
-A vizes lány. Te tartod a színpad mellett a vizünket-mondta teljesen komolyan én pedig szemközt röhögtem.
-Jut eszembe szomjas vagyok-kezdte Niall.
-Hűha, de megszomjaztam-terült el az ágyon Louis-mire már értettem mire megy ki a játék.
-Ti nektek is melegetek van? Jól esne egy kis hűsítő-fogta a fejét Harry.
-Jól van, jól van, csak el ne ájuljatok itt nekem-mire Zayn esett össze a lábamnál a nyelvét kidugva és utánam kúszott.-Vizet, vizet-erre még Liam is elnevette magát.
Kimentem a konyhába, mint az illedelmes vizes kislány és kivettem a hűtőből egy hatos kiszerelésű behűtött vizet. Mikor becsuktam a hűtőszekrény ajtaját a kis fonott fakosár felé tévedt a tekintetem. Ott aludt benn a kis malac. Megfogtam a kosár fülét majd azzal és a vizekkel együtt visszavonultam a szobába.
-Tara a megmentő-támadta be a bal kezem Louis.
-Óvatosan, malaccal vagyok-emeltem fel gyorsan a kosárkát. Niall a segítségemre sietett.
-Hé, óvatosan Sushival-ült le, majd édesen figyelte a szuszogó kis állatot.
-Sushi?-kérdeztem vissza.
-Ezt a nevet adtuk Sel-el együtt-simogatta meg.
-Te most komolyan egy ételről nevezted el a malacod?-nevetett Louis
-Niallről van szó, ezt el ne felejtsd-lépett közelebb Zayn.
-Akkor mi a beceneve szalonna vagy felvágott?-bolondozott Louis.
-Szerintem nagyon aranyos-simítottam meg a selymes szőrét.
-Jó Tara szerinted minden, ami pici, puha az cuki meg édes-szekálódott tovább Loui.
-Hé, nem is-adtam neki egy kokit.
*
A kis bulink után Harry vitt haza, akivel az ajtónk előtt búcsúzkodtunk. Khmm..kicsit hosszasan, amit apa dörömbölése zavart meg.
-Legalább ne az ablak előtt-olvastam le a szájáról. Összenevettünk.
Még nyomtam egy gyors puszit Harry puha ajkaira majd benyitottam a házba. A kis ablakon, ahol eddig apu kémlelt, megvártam míg az autó hátsó lámpái teljesen elnyeli a fák lombjai. Aztán jobbnak láttam, ha elteszem magam holnapra, mert már alig tudtam állni a lábaimon.


Egy hét, igen egy hét telt el. Mondhatjuk, hogy szinte eseménytelenül, bár ha jól belegondolok, voltak itt furcsaságok. Kezdeném azzal, hogy Sel előrehozatta a repülőjegyét így most már Milánóban van és felkészül a versenyére. Ez mind szép és jó lenne, viszont megint itt hagyott csapot papot, majd felszállt az első gépre és itt hagyott minket egy szó nélkül. Kezd teljesen az őrületbe kergetni ezzel a szokásával. Egy ideje nem tudom követni a dolgait. Nem tudom mit miért tesz. Mostanában alig beszélünk, alig vagyunk együtt, nem osszuk meg a dolgainkat, kezd megrémíteni. 
Kezdeném ott, hogy a hétvégémet a tanulásnak szenteltem. Fura volt, mert egy ideje nem fordult ez elő, de nem szeretném ha a vizsga előtti nap nem tudnám merre áll a fejem. Szóval a szombatom és a vasárnapom így telt. Harryvel beszéltem telefonon, érdeklődtem Liam felől, hogy hogy van. Mégis csak egy fél éves kapcsolatnak lett vége. Megbeszéltük a többiekkel, hogy beosztjuk ki mikor lesz vele, mert nem szabad egyedül hagyni a gondolataival. Én a csütörtöki napot kaptam.

Hétfői napom azzal telt, hogy kiderítsem mégis merre járt Sel. Miután a titkárságon értesítettek kikérezkedtem az óráról és tárcsáztam. Nem érdekelt az idő eltolódás, már ha volt. 

-Te meg mit képzelsz, hogy már megint szó nélkül lelépsz? Legalább hagynál magad után valami kis üzenetet, de semmi-vágtam hozzá a mondandómat amit felvette a telefont.

-Ha csak ezért hívtál fel akkor nincs miről beszélnünk-válaszolt higgadtan.

-De igen is...-majd letette a telefont.

Komolyan nem hittem el, hogy egyszerűen rám nyomta a telefont. Annyira felidegesített ez a dolog, hogy bementem a terembe, leültem a helyemre, majd ráfeküdtem a padomra. A gondolataim messze-messze jártak, míg nem valaki böködni kezdte a fejem. Alex volt.
-Hé, most hívtak, hogy le kell menned az igazgatóiba-néztem vele szembe.
-Megyek-álltam fel és lehajtott fejjel egészen az igazgatóságig sétáltam.
Mivel a bécsi képek olyan jól sikerültek, hogy felkértek arra, hogy Milánóba utazzak a hétvégén Sel versenyére és képeket csináljak ott. Ismét egy kísérőt vihetek magammal. Hát más lehet kicsattanna a boldogságtól, de én most elég fasírtba vagyok Sellel. Érdekes lesz a hétvégém, akkor még nem is sejtettem mennyire.
Kedden úgy ébredtem, mint egy zombi. Mivel egész éjjel forgolódtam össze-vissza, nem tudtam aludni rendesen, az a három négy óra pedig elég kevés volt számomra.
Feldobtam magamra egy alig látható sminket ami kicsit javított az arcomon. Apa eldobott az iskoláig majd a mágnes kártyám lehúzása után beballagtam a termünkig. Első három órát úgy ahogy kibírtam, de a gondolataim máshol voltak. Mondhatnám úgy, hogy valójában nem is voltak összefüggő gondolatok. Maximum, hogy éhes vagyok, álmos vagyok, inni van kedvem, mindjárt elalszok, de unalmas, nem értem vagy épp nem érdekel. Ezek jártak felváltva az agyamban. Az utolsó óra utáni csengő megváltás volt számomra. Pár alsóbb éves lány elkapott a folyosón és egy közös képet követelt, nem is beszélnék róla, hogy néztem ki rajta. 

A szerda mondhatni, hogy eseménytelenül zajlott. Anyával elmentünk délután vásárolni, vettünk pár új ruhát neki és persze én sem maradtam egy két új dolog nélkül.
Csütörtökön nem mentem iskolába, mivel délután a kiállításom megnyitójára mentem, így az igazgató leigazolta nekem ezt az egy napot. Mindenki eljött, akit elhívtam. A szüleimtől elkezdve a nemrég megismert pár családi baráton keresztül az összes osztálytársamig. Nem hagyhatom ki azt az öt bolondot sem, akik miatt egy egész tumultus alakult ki a galériában. Mindenki kíváncsi volt a képeimre. Sokan odajöttek gratulálni. De még sem volt teljes a dolog. Hiányzott Sel és Danielle is. 
Pénteki estém eddigi életem legromantikusabb estélye, amit Harrynek köszönhetek. Otthon ültem épp a házi feladatok felett görnyedve mikor megcsörrent a telefonom. Kint már sötét volt, csak a szobai asztali lámpám világított.
-Szia-kaptam a telefonom után.
-Szia, rám érsz?-tette fel a kérdést.

-Most? Épp a matek házim oldom, de bármi más jobban érdekel ebben a pillanatban. Szóval rá. Miről lenne szó?

-Akkor öltözz fel melegen és gyere le. A házatok előtt várlak-mondta majd letette a telefont.
Kinéztem a nagy két ajtós ablakon ahol megpillantottam a sötétben egy alakot aki egy nagy fekete autónak támaszkodva kémleli az eget. Vajon mire készülhet?-gondoltam magamban.
Felvettem egy fajszínű blúzt, arra felhúztam egy kötött szürke pulóvert, majd még egy bőrdzsekit is felvettem ezekre. Úgy néztem ki, mint egy túltömött karácsonyi csirke. Anyától elkérezkedtem, vagyis inkább kitett a házból azzal az indokkal, hogy egyfolytában itthon gubbasztok, mozduljak már ki.

Mikor kiléptem az ajtón és közelebb értem Harryhez, felhúzta a szemöldökét és elég furcsán méregetett.
-A melegen öltözz fel mondatomat nem úgy értettem, hogy öltözz be hóembernek-bokszolt bele a hasamba.
-Jó tudom, de legalább nem fázok meg. Hova is indulunk?-ágaskodtam fel hozzá míg el nem értem az ajkát és egy csókot leheltem rá.
-Titok. Na szállj be-indult a kocsi ajtaja felé.
Az út nem volt hosszú, maximum húsz percbe telt. Egy erdő szélén álltunk meg, hát ezt Ő sem gondolhatta komolyan. Én még fényes nappal is képes vagyok eltévedni egy erdőben , méghozzá egy ösvényen. Most meg korom sötét van, semmi ösvény.
-És ki nem szállok. Nem szeretném az éjszakát ismét egy ilyen félelmetes helyen tölteni-zártam be magam mellett az ajtót.
-Ne hülyéskedj, bízz bennem. Ismerem a környéket, jártam már erre-szállt ki, majd a hátsó ülésről egy vastag plédet halászott elő.

-Jó, de ha eltévedünk-kezdtem.

-De nem fogunk eltévedni-fojtotta belém a szót.
Kikászálódtam az anyós ülésről majd gyors léptekkel követtem az ágas-bogas földön lépkedve. Az egyik kezében a plédet cipelte, a másikat pedig én szorongattam.
-Mégis mire készülsz, elárulnád?-faggattam.
-Csillagokat fogunk nézni-felelte könnyedén.
Nem szóltam inkább semmit, csak követtem amerre vezetett. Bár eléggé érdekelt, hogy mi hogyan fogunk csillagokat kémlelni, mikor a lomboktól magát az égboltot sem lehet látni. Épp meg szerettem volna kérdezni, mikor egy tisztásra értünk.
-Hát itt lennénk-terítette le a pokrócot.
-Hú, ez olyan mint az Alkonyat-jutott eszembe, amit már egyszerre meg is bántam.
-De ne várd el, hogy én most itt csillogjak majd neked-rázta meg a haját.
-Te láttad, tudtam, tudtam, tudtam-ugráltam körbe, miközben böködtem.
-Louis egy hétig harapdált utána-nevetett fel.
Kényelmesen elhelyezkedtünk egymás mellett. Az égbolt olyan tiszta volt, mint aminek még sosem láttam. Mindig is szerettem kiskoromban a ház tetejéről a csillagokat nézni éjjelente, mikor nem tudtam aludni, vagy ha egyedül éreztem magam. Ezek a gondolatok és az emlékek cikáztak a fejemben. Eszembe jutott az a  karácsony mikor anyáék nem tudtak hazajönni, így egyesül töltöttem az ünnepeket a dadákkal. Én pedig kinn ültem a tetőn és addig nem voltam hajlandó bemászni míg ők haza nem értek. A torkom összeszorult és legördült egy könnycsepp.

-Jól vagy?-ült fel Harry.
-Persze, csak eszembe jutott valami, de semmi komoly, tényleg-húztam vissza magam mellé.
Belefúrtam a vállába a fejem és mélyen beszívtam az illatát. Ez mindig megnyugtat.
-Nézd ott van a kis göncölt-húztam végig az ujjam az égbolton.
-Ott pedig az egyszarvú-mutatta ő is.

Fogalmam nincs még meddig néztük a csillagos eget, de a kocsiban ébredtem meg és az órára pillantottam ami fél egyet mutatott.
-Már ennyi az idő?-pattant ki a szemem.

-Ha akarod leigazolom a mai napodat-nevetett.
Amint leparkoltunk a ház előtt elbúcsúztunk, igen arra még volt idő. Aztán berontottam a házba, jobban mondva először átkutattam minden zsebemet, mert nem találtam a kulcsom.

Vettem egy nagyon nagyon gyors zuhanyt, majd bedobtam magam az ágyba.

A péntek eseménytelenül és egész unalmasan telt. Suli után Alex hazavitt és jó utat kívánt. Anya sem és apa sem voltak otthon, így összedobtam magamnak egy szendvicset és befeküdtem az ágyamba. Más lehet, hogy most hülyének nézne, de megcsináltam minden beadandót amit a jövő hétre kaptunk, minden házit és még egy kicsit előre is tanultam. Mivel ismét kihagyok négy napot, kitudja megint mennyi minden gyűlne fel.
Szombat reggel úgy ébredtem, hogy az egész ágyam tele vagy könyvekkel, füzetekkel, és papírokkal. Elaludtam tanulás közben, bár nem is lepődök meg. Mondja nekem valaki, hogy a matek a kedvence, pláne ez a logaritmus.

A hétvégém, legalábbis a szombatom nagy része pakolással telt az útra. Összeszedtem minden dolgot, először amire netán szükségem lehet Milánóban. Majd próbáltam belegyömöszölni egy bőröndbe, ami kisebb-nagyobb sikerrel de sikerült. Végül egy nagy bőrönd és egy nagyobb kézitáskába tettem bele a holmim. 

Vasárnap este a reptéren álltam a kezembe a jegyemmel és próbáltam kiigazodni merre is kéne mennem. Jobbnak láttam, ha kérek egy kis segítséget, mielőtt felszállnék egy Madagaszkárra tartó járatra. A felszállás előtt felhívtam Harryt akinek csak a hangpostájával tudtam beszélni.
”Szia. Most már a gépen vagyok, mindjárt felszállunk, vigyázz magadra, később beszélünk. Szeretlek.”-mondtam fel a kis sípoló hang után.

A rövid repülőúton végig zenét hallgattam és próbáltam kikapcsolni teljesen a gondolataimat. Több kevesebb sikerrel megvalósítottam. 

Leszállást követően a reptéren várt Peet, akit három hete láttam utoljára és nem hittem, hogy ennyire rövid időn belül megint össze hozott minket a sors. De hát így lett , én csak örülök ennek. A bérelt kocsival a hotelig vitt engem. Kilenckor már a szobámba rendezgettem a ruháimat. Egyedül voltam, mivel úgy döntöttem senkit sem hozok magammal kísérőnek. A fiúk elfoglaltak, az osztályból pedig még nem vagyok annyira jóban senkivel, hogy elkísérjenek. Illetve Alex, de ő a nővére díjátadóján van a hétvégén.
Kedvem támadt egy kicsit tombolni, annyi minden volt már bennem a próbált kitörni. Valahogy le kellett vezetnem a feszültséget, erre nem volt jobb megoldás, mint berakni egy ütős Nirvana számot és ugrálni az ágyon. Kifulladásig énekeltem és ugráltam egyszerre, akkor minden ami belül emésztett egyszerűen elpárolgott belőlem.
Hétfő reggel a verseny első napján a lelátón kezdtem egy nagyon erős kávéval és a gépemmel a kezemben. Az október végi levegő eléggé csípte az arcomat, így elkelt már egy vékonyabb sál. A forró fekete szirup lassan csúszott le a torkomon. Igazából nem szeretem a kávét, sőt szívből gyűlölöm, de most nem lettem volna képes nyitva tartani a szemem nélküle.
A pályán már sorakoztak a versenyzők. Bemelegítések zajlottak és rótták a köröket. Csináltam pár tényleg szép képet,  próbáltam minden egyes részletet lekapni. Épp a fényképezőben néztem mikor egy ismerős alak közelített felém. Egy szőke hajú srác, napszemüvegben, mikor nem is süt a nap, vans cipő. Elvettem a szemem elől a gépet és megbizonyosodtam, igen ez Niall. Lassú, de határozott léptekkel haladt felém majd egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne bevágódott mellém és a karját áttette a vállamon.
-Te mit keresel itt?-vágtam rá egy grimaszt.
-Jöttem a barátnőm versenyére, te meg kísérő nélkül érkeztél, gondoltam-nézett ki a szemüvege felett.
Furcsálltam, hogy nem állt fel és ment oda Selhez, hogy odaköszönjön, de inkább nem bolygattam a témát. Sikeres fotókkal, de egy kudarccal tértem be az első versenynap után a hotel éttermébe. Nem sikerült beszélnem a volt legjobb barátnőmmel. Igen már úgy látom, hogy elveszítettük egymást. Mintha már nem is ismernénk egymást, borzasztó ezt beismerni magamnak. Részben én is tehetek erről, hisz egy ideje nem keresem a társaságát, mivel mindig leráz vagy szó nélkül hagy ott.
Keddi napom kicsit nyugisabb volt, mivel aznap nem kellett kinn lennem a pályán. Sikerült kicsit körbenéznem a városban és egy kép boltba is betudtam menni ajándékokat venni. Csak nem mehetek haza ezek nélkül. Illetve egy olyan dologra is fény derült, amire életemben nem gondoltam volna. Peetel sétálgattunk a főtéren mikor Selre terelődött a téma.
-Nem tudom, hogy te is észrevetted, de mostanában Sel nagyon furcsa?!-fordultam kissé szembe vele.
-Elmondok most neked valamit, de meg kell ígérned, hogy nem adod tovább-fogott meg a két vállamnál.
-Becs szó!-nyújtottam a kisujjam.
-Gondolom, ismered a Sel-Joey történetet, vagyis csak azt hiszed, ismered. Minden ott kezdődött, hogy Joey és Sel a legjobb barátok voltak, de mindig is többet éreztek egymás iránt, mint szimpla barátság. Mint tudod, összejöttek egy időre, de Andy szerint nem volt jó hatással ez a kapcsolat a teljesítményükre. Legjobbnak látta, ha Joeyt elküldi melegebb éghajlatra. Szóval ők nem azért szakítottak, mert egyszerűen nem voltak egymásnak elég jók, hanem külső beavatkozás volt. Sel tegnap tudta meg. Eléggé kivan, nagyon összevesztek Andyvel, hallani sem akar róla-fejezte be.

Én meg sem tudtam szólalni a meglepődöttségtől.
-Tehát Joey még mindig szereti Selt?-ugrott be a gondolat.
-Igen-mondta.
-Beszélnem kell vele-fogtam a fejem.

-Szerintem jobb lenne, ha várnál egy kicsit, míg lenyugszanak a dolgok és rendeződik minden-húzott vissza, mert én gyorsabb tempóba kapcsoltam.

Szerdán olyan dolgok történtek, amire sosem gondolna az ember. A nap elég jól indult, kisütött a nap végre, így nem volt szükség a sálra és egy vékonyabb kabát is elég volt. Peet ácsorgott a hotel előtt egy nagy fekete autó mellett, amivel a verseny utolsó napjára vitt engem. Az úton elrendeztem magamban mindent, mit is szereznék mondani majd Selnek.
A pálya mellett kiszállva az autóból rengeteg fotós mindenféle újságoktól és persze riporterek rohamozták a versenyzőket, hogy sikerüljön a legjobb cikk megírása. Selt is csak egy pillanatra láttam az egyik kör közepén. Elmondhatom, hogy a legnagyobb tumultus ő körülötte volt. Rengetegen kíváncsiak rá, mellette én egy senkinek számítok. Bár most nem is bántam, hogy engem úgymond békén hagy a paparazzi tömeg, hisz ma én is ilyen módon vettem részt a rendezvényen, csak épp nem másztam bele senki aurájába, mint ahogy mások.

Húsz perc múlva a versen kezdetét vette, bármennyire is nem vagyunk Sellel most beszélő viszonyban, de akkor is teljes szívemből szorítottam neki. A poharam, amiben narancs levet kértem a büfében szinte már berepedt úgy szorongattam a kezemben. Amint láttam Niall is eljött, ő a pálya másik oldalán állt Andy mellett.
Végül Sel is rajthoz állt.  Az indítás jó volt.

-Nyugi Tara most már Sel úgyis világ bajnok-vette ki a kezemből a műanyag poharat.

-Ezt hogy érted? Hisz még nincs is vége a futamnak-ráncoltam össze a szemöldököm.
-A korcsolyában összesített versenyek vannak. Az összes versenyét megnyerte és már csak ez van neki hátra tehát, ha ezt nem is nyeri meg akkor is világ bajnok lesz – magyarázta mire csöngettek egyet.- Ez a leghosszabb táv a versenyen és itt nem a beérkezés sorrendje szerint lesznek a helyezettek hanem aszerint, hogy ki hány pontot kap a futam közben. Minden második körben az első és a második kap pontot. Ezeket összeadják és az nyer akinek a legtöbb pontja van-bökött oldalba.
-Mindent értek, nincs több kérdésem-fordultam vissza a pálya felé ahol a versenyzők már sorba is álltak.
A futam elindult, majd pár másodperc után Sel és még jó pár versenyző a földön feküdt teli sebbel. Egymásba mentek. Felpattantam a helyemről, mire Peet a csuklómnál fogva ráncigált vissza a helyemre, amit persze eléggé elleneztem.
-Tara, nyugodj le, ha te most oda bemész kizárják a versenyből és annyi-szólt rám erőteljesen. Valamennyire sikerült megnyugodnom, főleg azután, hogy Sel végül befejezte a futamot. Az már más kérdés, hogy teljesen épségben. 

Láttam amint Sel a pálya kijáratához közelít, gondoltam itt az idő most kell vele beszélnem. Nem halaszthatom tovább. Elkaptam a csuklóját majd visszarántottam.
-Sel-mondtam elég halkan, hogy csak ő hallja.-Beszélnünk kell-tettem hozzá, mire csak egy grimaszt kaptam válaszul.
-Elég rég óta ránk fért volna, hogy megbeszéljük a dolgokat. Egy ideje, amit szerintem te is észrevettél, teljesen megváltozott a kapcsolatunk. Azt hittem ez idővel elmúlik majd és minden rendeződik, de nem így lett. Most is mikor tudod, hogy itt vagyok és szurkolok neked, eszedbe sem jut odajönni hozzám. Azt várod, hogy megkeresselek, sőt úgy érezem nem is keresed már a társaságom. Szó nélkül ott hagysz, de nem csak engem, hanem azokat is akiket még egy ideje barátaidnak mondtál. Semmit sem osztasz meg velem, mindent másoktól kell megtudnom. Rám vágod a telefont, mikor én csak rólad akarok megtudni információt. Hol van az a Sel akivel a vidámparkban nevettünk hasfájásig, akivel csak semmittevés közben is jól éreztem magam?  Hol van az a Sel akit bármikor felhívhattam, akire mindig számíthattam, akivel mindent megbeszélhettem? Hol van a régi Sel?-gyűlt könny a szememben amitől már szinte nem is láttam.
-Az a Sel sosem létezett – mosolygott rám némi gúnnyal, tudja hogy ezzel lehet engem a legjobban megbántani, ha semmibe vesznek. Teljesen kiismert.

Azt hittem, hogy most végre minden rendeződik és minden olyan, vagy legalább hasonló lesz, mint anno. A fényképezők és a kamerák kattogtak és forogtak körülöttünk, minden bizonnyal címlap sztori lesz belőle. De abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Ott váltam kiszolgáltatva, megtörve, könnyeimben úszva. Hagytam, hogy mind végigfolyjon az arcomon. Peet mindezt végignézte, majd odalépett, hogy átöleljen, de én kitéptem magam a karjai közül. Másik dolog ami engem jellemez, hogy sosem hagyom egy embernek sem, hogy megvigasztaljon, ilyenkor mindig egyedül akarok lenni és magamban lerendezni a dolgot. Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a helyszínt. Bevágódtam egy taxiba majd lediktáltam a címet. A sofőr párszor hátranézett, de egy flegma tekintettel elintéztem, hogy csakis az útra figyeljen. Ott eldöntöttem, hogy nem maradok tovább, most azonnal hazautazok. A holnapi záró partin nem vagyok hajlandó részt venni. 
A hotel előtt kipattantam a kocsiból, kifizettem a taxist majd a mágneskártyám után kutatva a táskámba,  siettem fel a folyosóra. Minden cuccomat próbáltam belegyömöszölni minél gyorsabban a bőröndömbe. Közben csak úgy patakzottak a könnyeim. 

Azt hittem, hogy most végre minden rendeződik és minden olyan, vagy legalább hasonló lesz, mint anno. A fényképezők és a kamerák kattogtak és forogtak körülöttünk, minden bizonnyal címlap sztori lesz belőle. De abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Ott váltam kiszolgáltatva, megtörve, könnyeimben úszva. Hagytam, hogy mind végigfolyjon az arcomon. Peet mindezt végignézte, majd odalépett, hogy átöleljen, de én kitéptem magam a karjai közül. Másik dolog ami engem jellemez, hogy sosem hagyom egy embernek sem, hogy megvigasztaljon, ilyenkor mindig egyedül akarok lenni és magamban lerendezni a dolgot. Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a helyszínt. Bevágódtam egy taxiba majd lediktáltam a címet. A sofőr párszor hátranézett, de egy flegma tekintettel elintéztem, hogy csakis az útra figyeljen. Ott eldöntöttem, hogy nem maradok tovább, most azonnal hazautazok. A holnapi záró partin nem vagyok hajlandó részt venni.
A hotel előtt kipattantam a kocsiból, kifizettem a taxist majd a mágneskártyám után kutatva a táskámba,  siettem fel a folyosóra. Minden cuccomat próbáltam belegyömöszölni minél gyorsabban a bőröndömbe. Közben csak úgy patakzottak a könnyeim. 

A hotelből kijelentkeztem és az első taxival a repülőtérre vitettem magam. Épp megcsörrent a telefonom.
-Szia-szólt bele Harry.
-Szia-mondtam elég furcsa hangon.
-Minden rendben-váltott komolyra.
-Nagyon nem, amint hazaértem elmesélek mindent, de most épp a repülőtérre tartok-mondtam, miközben a szememet törölgettem.
-Sel?-kérdezte.
-Igen-válaszoltam, majd elcsuklott a hangom.-Otthon beszélünk, szeretlek-majd a táskámba süllyesztettem a telefonom.

Szerencsém volt, mert fél órán belül indult a gép és sikerült a jegyemet is becserélni. A repülőn nem tudtam, hogy hogyan helyezkedjek el, mert sehogy sem volt kényelmes. Végül nekidőltem az ablaknak és a felhőket és a lemenő napot figyeltem, miközben a gondolataim messze repültek.

A kapun átlépve Harry karjaiba vetetem magam. Átadta a napszemüvegét és a kapucnis pulcsiját. Mikor kiértünk a fotocellás ajtón megrohamoztak minket a rajongók paparazzók. Szerencs a biztonságiak közbeléptek, így ha úgy vesszük hamar, a kocsiban ültem és hazafelé kocsikáztunk.
Miután részletesen elmeséltem a történteket valahogy könnyebben beszéltem már róla.
-Tara, nem a te hiád-emelte fel az állam.

-Azt mondod?
-Sel maga sem tudja mit csinál, hidd el pár napon belül meg fogja bánni amit mondott, vagy már épp meg is bánta. Adj neki időt-állapította meg.

-Rendben-értettem egyet.
Az nap már nem akartam semmit sem csinálni. Egyszerűen átvettem a pizsamám és bedőltem az ágyamba.

Másnap reggel arra keltem, hogy lenn csengetnek. Lemásztam kócos hajjal és pizsamában, ki lehet ilyen korán.
-Jó reggelt-borzolta meg a hajam Niall.
-Te meg mit keresel itt?-csak ennyit tudtam reagálni.

-Öhm…hazajöttem?-tárta szét a karját.
Nem akartam tovább kérdezgetni, ha akarja majd úgyis elmondja a pontos okát. Helyet foglaltunk az étkező asztal két végén majd farkasszemet néztünk. Bevett szokás, hogy mi azt játsszuk, ki neveti el magát előbb. Nyertem, ismét.
Kezem közé akadt a reggeli újság. Átfutottam a hátuljáról, nálam így szokás, majd a címlapon megakadt a szemem. Nem hiszem el…

El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy vagytok nekem. Annyi mindent kaptam már tőletek. És nagyon sajnálom, hogy mindig ennyit kell várni egy-egy új részhez. Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. Következő rész: 20 komment és +5 feliratkozó marad.

itt tudsz tőlem /Patti/ kérdezni -> KÉRDEZZ

kövess be Twitteren , instagramon, tumblr  és lájkolj facebookon ! 

Üdv: Patti. xxx