2015. február 7., szombat

31. London

Igaz pár hónap eltelt, de úgy döntöttem, hogy megint megajándékoználak titeket egy új résszel! Remélem tetszeni fog! Csapjunk is bele! 


-Ti mi a francot csináltok itt...- jött a hang az ajtó felől, legalábbis a felől ahonnan bejöttünk. Odakaptam a fejem és két alakot véltem felfedezni...
Valaki felnyomta a villanyt a kis helységben amit jól sejtettem egy raktár volt.Egy két polc és takarító szerek többnyire, illetve pár plusz szék és egyéb holmik. Mind a ketten, Harry és én a leszórt ruhadarabjainkkal próbáltuk magunkat takarni, reménykedve, hogy semmit nem vesznek észre. Persze ez a legnagyobb hülyeségnek tűnhetett kintről nézve.
Én annyira ledöbbentem, hogy megszólalni sem tudtam, Harry próbált minket kimenteni.
-Nem történt semmi..-próbálkozott dadogva.
-Persze, mert közbeléptünk - nézett Lola Niallre.
Igen, mert Niall és Lola voltak az ajtóban. Mondjuk sülhetett volna el rosszabul is, és mondjuk kikötünk egy címlapon, de szerencsére csak a barátaink voltak.
-Tara öltözz fel, hazaviszlek-szólt oda félig már kilépve az ajtó Niall. -Te meg Harry tűnj a szemem elől-hajtotta be maga után az ajtót.
Harry felvette a pólóját, begombolta a nadrágját és némán, szó nélkül kilépett a szórakozóhely tömegébe, otthagyva engem, mintha az ég világon semmi sem történt volna az elmúlt öt percben. 
Kiszolgáltatva ültem a padlón és magam elé meredtem, Lola guggolt le mellé.
-Hé-emelte az államnál fogva a fejem felé.-Minden rendben lesz, de most húzzuk el a csíkot. Rendben?-fogta a kezébe a felsőmet és felém nyújtotta. 
Némán elvettem és magamra húztam. A nadrágom övét becsatolva felálltam és kicsit inbojogva bár, de az ajtó felé igyekeztem. Minél előbb el akartam hagyni ezt a helyszínt.
Lolával a kijárat felé tolakodtunk, pár biztonsági segítségével ez kicsit könnyebben ment. Kint sem volt jobb a helyzet, hisz a paparazzik a fashion show-ról követtek minket egészen idáig, pár kép miatt. Szerencsére megpillantottam amint Niall az egyik fekete furgonból felénk int, így amilyen gyorsan csak tudtunk odafutottunk és be ültünk a hátsó ülésre. Az autó még mielőtt becsukhattuk volna teljesen az ajtót már el is indult alattunk.
Niall vállán elnyomott az álom.
Ismerős helyen ébredtem. Már hajnalodott és a házunk körvonalait véltem felfedezni a szélvédőn kinézve. Niall szólongatott, mert megérkeztünk hozzánk. Volt olyan kedves, hogy hazahozott és nem egy szállodai szobába vitt. Ezért nagyon hálás voltam neki.
Egy szó sem jött ki a számon csak megöleltem, mire Ő szorosan magához vont. 
-Tara ne sírj kérlek, olyankor mindig tehetetlen vagyok, te is tudod-simította meg a hajam.
-Sajnálom-dadogtam a sírástól elcsukló hangon.
-Igazán nem kell, már megtörtént, de most ki kell aludnod magad. Ráérsz ezen holnap is agyalni. Most viszont menjünk be, mert már reggel öt óra van-nyitotta ki a mellettem lévő ajtót, amin friss novemberi levegő áramlott be.
Kabátomat összefogtam magam előtt a táskámat pedig magamhoz szorítottam. Kissé dideregtem, míg elértünk az ajtóig, de ott hamar bejutottunk Niall segítségével, mert volt annyira okos, hogy már kivette az ide vezető úton a kulcscsomómat a táskámból. Halkan behajtotta maga mögött az ajtót, de nem csukta be, hisz Ő csak bekísért.
-Innen minden menni fog már? Ne maradjak még egy kicsit? Legalább amíg elalszol?-aggódott értem Niall.
-Köszönöm, de innen már menni fog szerintem. Eddig is rengeteget fáradoztál már értem. Még egyszer köszönök mindent. Nélküled nem tudom most hol lennék-simítottam meg a vállát. Még kaptam egy puszit aztán megvártam míg visszaér az autóhoz ami halkan elhajtott. 
Sóhajtottam egyet majd a cipőimet kezembe véve elindultam az emeletre. Ledobáltam magamról mindent és kerestem a fiókban valami kényelmeset. Egy hatalmas pulcsin akadt meg a szemem. Már csak arra volt erőm, hogy langyos vízben lemossam az este alatt kicsit megviselt sminkem és bebújjak az ágyba. Hamar el is nyomott az álom. 
Egy szabadnap.
Másnap reggel anya simogatására keltem. Kaptam ágyba reggelit, amit régen kiskoromban annyira szerettem. Frissen facsart narancslé és sonkás sajtos rántotta. Hatalmas puszit is kaptam a homlokomra. Nem tudom mivel is érdemeltem ki ezt, hisz annyi bolondságot követtem el az elmúlt pár hónapban.
-Terveztem már egy kis anya-lánya napot. Remélem nem bánod.
-Másra nem is vágyom, csak egy hatalmas tejturmixra- fejeztük be együtt a mondatot mire mint a ketten felnevettünk.
Régen mikor néha-néha itthon volta mindig egy bevált kis helyre jártunk turmixot inni anyával. Azokat a napokat igazán imádtam. Kislányként annyira másként fogtam fel az egész világot. Persze nagyon hiányoztak a szüleim mikor távolt voltak, de nem fájt ennyire, nem éreztem semmit ennyire valódinak, akkoriban semmi sem tűnt igazinak. 
Most minden mintha kétszer annyira valódi lenne, és kétszer annyira fájna. Eszembe jutott a tegnap este, bármennyire is el akartam zárni az agyam egy kis eldugott részére mindig mindig előhozta a dolgot. 
Az egyik pillanatban mérges voltam magamra, ordibálni tudtam volna, aztán sajnáltam magam, volt mikor bántam az egészet, és bár ne történt volna meg, de volt egy részem egy ici pici, de erősen harcoló részem aki kitartott és újra meg újra átakarta élni a pillanatot.
Féltem beismerni, hogy igazából élveztem. Élveztem, hogy még mindig oda van értem, hogy még mindig ugyan annyira mint én Őt kíván engem, és nem felejtett el. Nem lépett tovább.
Aztán jött megint egy hullám és beugrott a kép arról a lányról akivel az ajtóban láttam, féltékenységi hullám következett. És így előről kezdődött megint és megint és megint. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e megint kizárni a fejemből, legalább ameddig ébren vagyok, hisz az álmaimba akaratom ellenére mindig belemászik. 
Miután kielmélkedtem magam és sikerült kicsit másfele terelnem a gondolataimat lementem a földszintre és készítettem magamnak egy kávét majd a bögrémmel együtt visszavonultam a szobámba készülődni.
Ma anya egy egész napos vásárolgatós meg beszélgetős napot tervezett, szóval valami egyszerű, kényelmes , de mégis divatos összeállítást kerestem. 
Végül természetesen egy fekete fehér összeállításnál maradtam és ezt egy bordó kötött sállal dobtam fel. 
Dél táján anyuval beültünk a kocsiba és a város felé vettük az irányt. Természetesen a rádióban az összes számot énekeltük, mint ahogy általában.
Egy óra múlva már az oxford street boltjait jártuk. Mindegyikben hatalmas leárazások voltak, mintha csak pont nekünk szánták volna. 
Rengeteg holmit vásároltunk össze, kabátokat, cipőket főként. Ezekért mind a ketten oda vagyunk. 
Délután öt körül, hulla fáradtan betévedtünk a starbucksba amit bevallok lehet nem a legjobb döntés volt, mert a boltokat napszemüvegben jártam meg sállal a nyakam körül így nem tettem semmi feltűnést, de amint leültem es levettem a kellékeket már páran fel is ismertek. Természetesen elkezdtek sugdolózni. Ezt egy idő után meguntam és anyával kézen fogva elindultunk hazafelé. 
-Mit szólsz egy vacsorához?-tette fel a kérdést anya éppen bekanyarodva egy csendes kis utcába.
-Benne vagyok-egyeztem bele.
Az étterem modern volt, már kivülről is lenyűgöző hatást keltett. Belül még ennél is jobban tetszett. Amint beléptünk egy pincér már oda is vezetett minket egy szabad asztalhoz. 
Mindketten egy pohár narancslevet illetve egy limonádét rendeltünk italnak, majd az étlapot kezdtük pásztázni.
-Mit szólsz egy kis sushihoz?-kérdeztem lelkesen.
-Én is erre gondoltam, akkor rendeljünk egy nagy tállal, mindenből egyet, hisz egyszer élünk-csettintett egyet anya, mire a pincér már sietett is oda hozzánk felvenni a rendelést.
Kellemesen csevegtünk mikor egyszer csak mintha az egész jelenet le lett volna lassítva. Harry nyitotta ki az ajtót és napszemüvegét levéve sétált be egy férfival az oldalán. Mikor tekintetünk összeért, megtorpant majd egy aprócska mosoly húzódott a száján. 
Amint mellénk ért megállt, köszöntötte anyut majd hozzám hajolt, gondolom puszira várva, de nem járt sikerrel.
-Micsoda öröm újrá látni-mondta halkan felém hajolva, majd felegyenesedve tovább sétált.
Anyával tátogva integettem és legyeztem, hogy azonnal lépjünk le, de anya ezt mitsem vette figyelembe, csak mosolygott.
A gyomrom hirtelen össze vissza kezdett kavarogni, mintha gy hatalmas vizsgára várnék épp, elment még az étvágyam is. 
-Azt hiszem kimegyek felfrissítem magam, egy pillanat-állt fel anya székből. 
Most kifejezetten örültem neki, hisz rendbe tudtam szedni magam, és a gondolataimat is. 
Fél perc sem telt el, de Harry jelent meg és könnyedséggel helyet foglalt velem szemben, ahol épp anya ült még egy pillanattal előbb.
-Hát te meg mit csinálsz-hajoltam be az asztalra, és próbáltam suttogva dühösen beszélni.
-Tartozom valamivel! Bocsánat a tegnapiért, nem gondoltam át teljesen , hogy mit is teszek, Telejesen ostoba vagyok, és még egyszer sajnálom, de nem számítottam volna rá, hogy te is benne lennél-mosolygott, mint egy idióta. 
-Mégis, hogy képzelted, hogy lelépsz azok után, se szó se beszéd?-emeltem fel picit a hangom, de még mindig suttogtam, mivel figyelembe vettem, hogy itt egyesek enni is szeretnének.
-Niall elküldött, mégis mit kellett volna tennem? Leütnöm?-nevetett. Úgy látszik Ő ezen jól szórakozik.
-Oh, hogy te neked ez egy játék, hát akkor jól figyelj én nem veszek részt a te kis játékodban! Most pedig ha kérhetném felállnál?-intettem a kezemmel.
-Szerintem jó helyen ülök, mindjárt jön a vacsora-mondta teljes egyszerűséggel.
-Persze, hogy jön , de neked nem ide! Amint láttad anyuval jöttem, szóval-parancsoltam rá.
-Szerintem anyud jól mulat pár asztallal odébb-bökött a fejével a hátam mögé egy másik asztalhoz.
Anya és a férfi akivel Harry érkezett jól mulattak, amint észrevett, hogy felé bámulok bátorításként és bocsánatkérően mosolygott felém.
Hát ez pazar anyu is cserben hagyott. 
-Remek-hagytam annyiban.
Körülbelül öt percig feszült csend volt az asztalunknál, majd a pincér meghozta a rendelést.
-Mik a terveid, most , hogy így csapot papot itt hagytál és elrohantál vissza a tengeren túlra?-törte meg a csendet Harry.
-Jelenleg nagyon tetszik amit csinálok, nem gondolkoztam még mi lesz ha már meguntam. Talán visszaköltözök, talán veszek egy lakást és itt fogok élni, még nem döntöttem-válaszoltam, aztán bekaptam egy falatot.
-Iskola? Szerintem célszerű lenne előbb azt befejezni, aztán továbblépni-okoskodott.
-Azt majd én eldöntöm, hogy mit szeretnék. De azt biztosan, hogy nem a te közeledben-vágtam oda durván.
-Oh, hát akkor hajrá. Mert eddig két napja vagy itthon, de nem tudtál lerázni egy könnyen-nevetgélt magában, de bevallom igaza volt.
-Persze, hogy nem mert mindenhova követsz-válaszoltam flegmán.
-Én aztán nem. Te vagy mindig ott ahol nem kellene-nevetett.
-Na jó nekem ebből elegem van-dobtam a szalvétát az asztalra az ölemből és felpróbáltam állni, de Harry kezével megfogta az alkarom és nem engedett.
-Ülj vissza, kérlek-nézett rám azokkal a gyönyörű szemekkel.
Igen bevallom, még mindig képes ám hatni, és ez nem jó.
-Mondj egy olyan dolgot ami miatt maradnom kellene-vetettem oda a a kérdést.
-Mert szeretlek.
És ezzel az egész hangulatot megváltoztatta. Igen részegen, tegnap már hallottam, de most teljesen más volt. Valahogy igaznak tűnt, de most ez édes kevés nekem. Bizonyítania kell, itt és most.
-Bizonyítsd-válaszoltam.
-Jaj Tara-vájta a tekintetét az enyémbe.-Már az első pillanattól belédestem, és akármeddig kelljen érted küzdenem, nem fogom feladni. Soha, és ezt jól jegyezd meg. Akármilyen messzire is mész nem fogsz elveszíteni, mert nem hagyom. Tudom, hogy magyarázattal tartozom a történtek után, de ha egyszer is megérnénk azt, hogy elrohansz hanem meghallgatod amit mondani szeretnék akkor nem történne ez. 
Vett egy mély levegőt én pedig tovább figyeltem.

-A szőke lány a telefonomból, a volt barátnőm-kicsit megrezzentem, de csak belül. Miért érdekel még mindig ennyire? Hihetetlen.-igen a volt barátnőm, de mióta együtt voltunk egyszer sem találkoztam vele, de telefonon és üzenetben mindenhol zaklat, ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel bombáz. Eszembe sem jutott más lány míg te a közelemben voltál, most meg pláne nem. Tara-nyújtotta felém a kezét.-Kérlek adj még egy esélyt, rendbe szeretném hozni ami kettőnk között volt.

Erre tényleg nem számítottam, szóval egy éppkézláb mondattal nem tudtam felelni erre. Csak mosolyogtam zavaromban.
-Szóval?-kérdezte.
-Szóval?-kérdeztem vissza.
-Húzzunk el innen-csettintett egyet, mire a pincér azon nyomban ott termett. Harry átnyújtotta a kártyáját, majd pár perc múlva már az ajtó felé nyomultunk. Annyira gyorsan történt minden, hogy felfogni sem volt időm, hogy már megint mibe keveredek.
Ezek a fotósok nem tudom hogyan de mindig tudják merre és mikor kell útban lenniük. A fekete range rover felé sietve természetesen kattintgattak jó párat. 
Ebből címlap lesz, gondoltam magamban.
Gyorsan becsatoltuk a biztonsági öveket és elhajtottunk a helyről. 
-Ez szoros volt-nevetett Harry, mire nekem is nevetnem kellett.
Összenéztünk és egy hatalmas mosoly húzódott a számra. 
-Hova megyünk?-kérdeztem, hisz fogalmam sem volt róla.
-Megmutatom az új házam. Imádni fogod-kaptam a választ.
Fél óra autózgatás után meg is érkeztünk London egyik város széli utcájába. A ház már kívülről is magáért beszélt. Hatalmas ablakok egy nagy terasz az emelten és két erkély is tartozott az egyik szobához. 
-Hű-csak ennyit tudtam mondani.-Egyedül laksz ebben a nagy házban?
-Egyedül nem nagyon szeretek itt lenni, olyan magányos és csendes, ez pedig lehangol. Általában áthívom a fiúkat vagy a családot, barátokat, hogy ne legyek egyedül-magyarázta, míg kinyitotta nekem is az ajtót.-Gyere menjünk be-húzott a kapu felé.