2012. augusztus 16., csütörtök

2. Érzéskavalkád..

na meghoztam a második részt is :)
én ezt hallgatom hozzá:
http://www.youtube.com/watch?v=tzMye6AV8BQ


-Öhm szabad ez a hely?-kérdezte meglepően édes hangján.
Arrébb húzódtam és fejemet az ellenkező irányba fordítottam.
-Egyébként nagyon szép az idő.-próbál beszélgetést kezdeményezni, de én inkább magamba fordulok.
-Egy ilyen szép lány miért üldögél egymagába, itt a padon?-továbbra is próbálkozott velem beszélni. Sikertelenűl. Valahol azt éreztem, miért is csinálom ezt?! Ő csak egy kedves srác aki beszélgetni akar velem. De egy hónapja semmi ismeretlen, sőt legtöbb számomra rég ismert emberrel, családtaggal sem beszéltem. Azóta csak árnyéka vagyok önmagamnak. Régebben minden emberrel szívesen elcsevegtem, mindenki a társaságomban akart lenni, sokan ezért is szerettek, mert közvetlen voltam minden emberrel, nem tettem különbségek. Mostanában reménytelen eset vagyok, csak nézek magam elé. Sokszor már úgy vagyok, hogy szívesen megszólalnék, már itt a szó a nyelvem hegyén, de inkább magamba folytom. Nincs bennem elég erő, elbambultam..
-Hát látom nem igazán vagyok szimpatikus neked, ugyhogy inkább magadra is hagylak. Szia.-és egy mégédesebb mosolyt varázsolt arcára.

Mivan velem? Hosszasan néztem utána, talán tényleg talpra kéne állnom végre?! Továbblépnem. Nem. Soha nem leszek újra olyan boldog, mint akkor voltam. De ez a srác. Az a széles mosoly és az a mély zöld szem. Miért is nem szólaltam meg?! Olyan béna vagyok. Hirtelen beugrott valami. Maximum 2 perce ment el, még nem járhat messze, még utolérhetem, és bocsánatot kérhetek a viselkedésemért. Lépteimet megint felgyorsítottam, rohantam át a parkon, és amilyen gyorsan csak tudtam elindultam jobbra, szinte már szálltam, olyan gyorsan szedtem a lábaimat. Majd hirtelen az egyik boltból épp akkor lépett ki valaki, én pedig frontálisan bele mentem, sietve bocsánatot kértem, majd kezdtem megint futni. Mikor egy meleg erős kéz, megfogta a csuklóm, és visszarántott.
- Mégis hová ez a nagy sietség?- kérdezte a hátam mögül egy ismerős hang.
Igen ő volt az. Annyira siettem, hogy észre sem vettem, hogy belé rohantam. Megköszörültem a torkom, majd valami magyarázat után kutakodtam, hogy mégis miért sprintelek egy tömött utcán.
-Öhm csak gondoltam kocogok egyet.- pff.. mégis mitgondoltam, jézusom, amint kimondtam meg is bántam. Széles mosolyra húzta a száját. Gondolom most őrűltnek gondol.
-Á, szóval kocogni?! Itt ezen a forgalmas utcán. Jó választás.
-Igen szeretem az ilyen helyeket - jézusom már megint mit hordok itt össze. Erőt vettem magamon, majd kimondtam.- Hát igazából utánad futottam, hogy bocsánatot kérjek, a bunkóságom miatt, amiért nem válaszoltam vissza neked.
- Oh, megtiszteltetés, hogy miattam futottál ennyit.- édesen vigyorgott.
-Hát akkor még egyszer bocsánat, ahogy viselkedtem, nem tudom mi volt velem.-ismételtem meg magam.
-Ó, semmi baj, el van felejtve.
Előcsalt egy mosoly belőlem, de olyan szívből jövőt, nem olyan kamut amit mostanában használok, hogy elfedjem magam mindenki elől, hogy mindenkinek azt tükrözzem hogy igen már jól vagyok. Nem, ez egy igazán teljesen őszinte mosoly volt, hirtelen elgondolkoztam, ez most komolyan én vagyok, gyors levarázsoltam magamról a vigyort. Majd elköszöntem.
-Szia! Én most megyek, elindulok haza, mert szó nélkül jöttem el. Örülök hogy megismertelek.
-Szia! Öhm, várj csak, elkísérhetnélek? Már ha nem gond neked, szívesen veled megyek.
Először nemet akartam mondani, de aztán eszembe jutott, hogy most miért ne kisérhetne el, hisz nem árthat nekem, és még jól is érzem magam vele. Legalábbis ezt érzem. Végülis ő miatta sikerül mosolyognom. Ami nagy szó.
-Rendben, akkor gyere mert már biztos keresnek otthon.
15 perc után már az utcánkban is voltunk. Vele gyorsan eltelt az idő, mintha csak 1 perce jönnénk. Mindenről beszélgettünk, megtudtam, hogy Angliában él, van 4 nagyon jó barátja. Csak éppen összekaptak valamin, és épp ezért jött le a parkba egyet levegőzni. Én nem mondtam el neki miért vagyok ott. Kiderült hogy hasonló zenei izlésünk van. Aztán bűntudat fogott el, úgy éreztem mintha "megcsalnám" Greget. Arckifejezésem megváltozott. Ezt ő is észrevette.
-Valami rosszat mondtam?-kérdezte meglepetten.
-Ja nem dehogy is, csak eszembe jutott valami, de nem lényeges.-tereltem el a témát.
Gyors kivertem ezt a badarságot a fejemből.
Aztán befordultunk a házunkhoz. Az ajtónál voltunk, mikor eszembe jutott, hogy nem is tudom a nevét.
-Egyéként Tara vagyok, Tara Swan.-kezdtem bele.
-Szép név illik hozzád.-azt vártam most ő is elmondja de hatás szünet volt
...
-És téged hogy hívnak?-hamár egyszer nem mondja meg magától.
Furcsán nézett rám, mintha tudnom kéne, hogy kicsoda. Aztán végül megmondta.
-A nevem...

Ha érdekel ki is ő akkor írj kommentet.:) hamarosan új rész!
xx smile

6 megjegyzés:

  1. Jó lett! DE! én azt tudom neked tanácsolni,mint amit nekem is tanácsoltak : több szöveget írj, mert ez így elég rövid.:s amúgy nagyon tetszik,szépen fogalmazol. de rövid..:| várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm:)
    ezentúl próbálok többet írni. :) csak nem akartam lelőni a végét..:)
    xx smile

    VálaszTörlés
  3. Szia, ritka az ilyen de kíváncsivá tettél, tetszik :D amugy benne vagyok a cserében, kinn vagy :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon tetszik.minnél hamarabb kövit:))(L)

    VálaszTörlés