2012. szeptember 9., vasárnap

9. You're my kryptonite




Tara szemszöge.*
Éles fejfájásra ébredtem.., kinyitottam a szemem, de most senki sem volt a szobámban. Egyedül voltam. Az infúzió lassú csöpögése törte meg egyedül a csendet. A rideg kórteremben pár lufi és virág volt lerakva a sarokba. Az egyik polcra, mindenki aki tudott az állapotomról küldött megy "Gyógyulj meg!" üdvözlő kártyát, esetleg virágot, vagy , mint Zayn egy halom lufit. Egyedül attól az embertől nem kaptam akitől a legjobban vártam. Aki a legjobban hiányzott, Harry. Nem hibáztathatja magát e miatt, nem tehet semmiről. Nem esett semmi komolyan bajom, egy kis agy rázkódást pedig kibírok. Egy óra múlva kopogtak az ajtón. Anya lépett be a szobába, kezében egy tál sütivel.
-Szia kicsit! Már megnyugodtál? Jobban érzed magad?-kérdezte, aggódóan fürkészve az arcomat.
-Szia anya! Végre valaki, már úgy unatkoztam itt egyedül. Milyen sütit hoztál, mert farkas éhes vagyok, elég borzalmas itt a kaja.-vágtam fintorgó arcot.
-Hat lapost hoztam, a kedvencedet.-mosolygott, majd felém nyújtotta a tálat.
-Ja és igen, már jobban vagyok, már csak fáj a fejem. De már igazán nem vészes.-mondtam teli szájjal.
-Annak örülök. Egyébként Harry megkeresett nemrég. Nagyon aggódik érted, még mindig magát okolja a történtekért.-mondta.
-Anya, ott sem volt mikor elájultam. Semmiről sem tehet, tényleg. Megtennéd hogy ideadod a telefonodat, most fel kell hívnom. Az enyém még a házban maradt szerintem.-nyújtottam felé a kezem.
-Jó ötlet ez? Nem várod meg inkább míg teljesen megnyugszik, úgysem hibáztatja magát egy idő után. Be kell látnia hogy nem miatta történtek a dolgok.-mondta anya.
Megráztam a fejem, és továbbá is nyújtottam a kezem. Nagy nehezen odaadta a telefonját. Bepötyögtem fejből a számot majd a harmadik csengés után felvette egy elég álmos hang. Jaj, ne felébresztettem.
-Haló tessék! -szólt bele, eléggé álmos hangon.
-Szia Harry! Annyira sajnálom, hogy ha felébresztettelek, de már nem bírtam. Három napja nem láttuk egymást, és nekem nagyon hiányzol. Tedd félre ezt az "én tehetek mindenről" dolgot, mert egyáltalán nem így van. Harry nem tehetsz semmiről, lásd be. Felejtsük el ami történt és folytassuk tovább.-hadartam.
-Tara!-máris más hangja lett.-Nekem is nagyon hiányzol, de még mindig nagyon sajnálom a történteket, nem lenne ez ha lett volna egy kis eszem.
-Figyelj, ma meglátogatsz? Vagy igent mondasz, vagy én megyek, de szerintem ezt úgysem engednéd..- fenyegetőztem.
-Figyelj, egy fél óra múlva bemegyek ha neked megfelel?-kérdezte.
-Várlak, szia.-köszöntem el, és letettem a telefont.
Olyan jó olt végre hallani a hangját, annyira örültem, hogy végre láthatom.
-Akkor én felesleges is vagyok már? Igaz?-hajtotta le anya a fejét. Hogy sajnáltatja magát istenem.
-Dehogy is!-vágtam rá.-Életmentő volt ez a süt, bármikor bejöhetsz anya, te is ugyanúgy hiányzol, és amikor Londonba költözünk életem legjobb korszaka kezdődik majd el. Végre minden a megfelelő kerékvágásba kerül majd. Egy normális család leszünk.-fejeztem be a monológomat.
Még beszélgettünk egy húsz percet. Mutatott pár képet, amik közül ki is választottam az új szobámba a dolgokat. Szeretnék mindent, de tényleg mindent magam mögött hagyni. Szeretnék Londonban egy teljesen új életet kezdeni, anyáékkal Harryvel, és persze a barátaimmal. Elég furcsa ezt így kimondani, de igen igaz barátokra tettem szert. Itt van nekem Niall aki bármikor meghallgat, ha rossz a kedvem felvidít, tudunk együtt nevetni, de szomorkodni is. Sosem gondoltam, hogy egyszer lesz egy ilyen ember akit majd a legjobb barátomnak hívhatok. És itt van Harry, aki lőtt annyira mindenen keresztül mentem. Greg után azt hittem sosem lesz már normális életem, hogy sosem lesz valakinek a rész a szívembe. De belátom, mindent elérhetünk ha küzdünk, ha nem adjuk fel. Ha akkor a parkban nem állok fel, és veszek erőt magamon és indulok Harry után, akkor most is a szobámba kuksolnék és bőgnék. De volt bennem annyi erő, amit nem tudom honnan szedtem és túl tettem mindenen. Megpróbáltam, és sikerült. És most itt vagyok, majdnem a teljes önmagam.
Végül egy szép kifinomult összeállításban maradtunk, anyának is elnyerte a tetszését. Próbáltam meggyőzni arról, hogy mutasson a házról is pár képet, de azt mondta, hogy ez meglepetés lesz. De azt mondta, hogy ő is első látásra beleszeretett, szóval biztos nekem is tetszeni fog. Még egyszer megöleltük egymást, holnap megint jön be meglátogatni, és hoz sütit. Juppi, ehetek valami ehetőt is.
-Szia kicsim, remélem minden rendeződik majd Harryvel, bízom benne.-ölelt át még egyszer,és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Szia!-intettem neki.
Az ajtó halk kattanása után, megint csak az infúzió halk pötyögése törte meg a csendet. Úgy 15 perc után halk kopogásra emeletem fel a fejem. Kicsit megigazítottam a hajam, bár a küldőmön sokat nem segített, sápadt arc, karikás szemek, fakó bőr. De nem érdekelt, annyira vágytam arra, hogy ismét láthassam, így kiszóltam.
-Gyere csak be.!-határozottan.
Az ajtó lassan kinyílt, és igen Harry lépett be rajta. A szívverésem az egekbe szökött,és szerintem egy kicsit ki is pirultam. A szeme alatt egy két karika volt, gondolom ő sem aludt többet az elmúlt napokban mint én. De ezen kívül tökéletesen festett, Haja szokás szerint kicsit kócosan göndören állt össze-vissza, laza nadrág volt rajta ami kicsit le volt engedve, egy V kivágású felső volt rajta amin egy kis zseb is volt "love" felirattal, és egy fehér converse. Amint találkozott a tekintetünk mind a ketten széles mosolyra húztuk a szánkat.
-Olyan jó újra látni.-húztam magamhoz, és mélyen beszívtam az illatát annyira hiányzott, hogy az elmondhatatlan.
-Nekem jobban hiányoztál.-súgta a fülembe, majd nyomott egy édes puszit a számra. Ami később átváltott csókká. Miután szétváltak ajkaink, nem bírtam magamban tartani.
-Nagyon hiányoztál.-ismételtem magam.
Mosolygott, majd előhúzott egy borítékot a zsebéből, és felém nyújtotta.
-Hoztam neked valamit.-tette az ölembe.
-Nem kellett volna semmi, nekem elég vagy te is.-mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.
Lassan nyitottam ki, mert le volt ragasztva. Sosem értem mi értelme van annak, ha ész nélkül letépjük a csomagolást, mindig is szerettem szépen lassan kibontani az ajándékokat, nem egyszerre letépni. Szóval kinyitottam és kihúztam belőle, két repülő jegyet..Párizsba :O
Ott állt el a lélegzetem. Erre egyáltalán nem számítottam.
-Na tetszik?-fürkészte az arcomat.
-Nagyon, istenem, annyira jaj, annyira örülök, minden vágyam volt egyszer elmenni Párizsba, a szerelmesen városába.-öleltem meg.
-Akkor itt a lehetőség. Amint vége a turnénak hazarepülök, te addig megismered a várost, aztán utána elrepülünk egy hétre, na mit szólsz?-csókolt meg.
-Már várom.-mosolyodtam el.
-Tényleg mikor is költöztök pontosan?-kérdezte.
-Hétfőn repülünk korán, a költöztetők már elkezdték ma elküldeni a dolgainkat Londonba. És mikor lesz vége a turnénak?-kérdeztem, remélem nem olyan sokáig, mert addig viszont biztos, hogy nem találkozunk.
-Két hét múlva. Nem kell sok időt külön lennünk.-mosolygott.
-Igen ez tényleg szuper, köszön még egyszer ezt az ajándékot.-mosolyogtam.
-És mikor engednek ki?-kérdezősködött.
-Ha nem romlik az állapotom, akkor csütörtökön reggel hazaengednek.-válaszoltam.
-Tökéletes, nem lenne kedved akkor csütörtökön eljönni a koncertünkre?-kérdezte reménykedve.
-Van kedvem. Még úgysem hallottalak titeket így élőben, egyben.-mosolyodtam el. Tényleg jó ötletnek tűnt.
Este nyolc fele járhatott már, eléggé elbeszéltük az időt. Mivel már nincs kritikus állapotom, és minden stabil, csak a reggelit az ebédet meg a vacsorát hozzák be. Így míg én gyors "ettem" addig Harry elment nekem valami ehetőért a legközelebbi Nando's-ba. Mire visszaért már nem volt sehol a nővér, így befeküdt mellém és elaludt. Nem akartam felkelteni, és olyan édesen aludt itt mellettem, hogy befeküdtem mellé, betakartam magunkat, odabújtam mellé, és elaludtunk.
Reggel mikor felkeltem nem volt mellettem Harry, körbenéztem és egy cetlit találtam az éjjeli szekrényen.
"Szia kicsim,
sajnos interjúra kellett mennem, mert már három napja nem jelentem meg sehol, így érthető, hogy most nem hagyhatom ki. Tegnap elfelejtettem odaadni a mobilod, a párnád alá tettem hívj ha bármi baj van, vagy ha csak beszélni szeretnél valakivel. Sietek hozzád amint vége van az interjúnak..xx u.i.: édesen alszol."
Milyen édes, kiszaladtam a mosdóba, aztán vissza is másztam mert elég hideg volt, ahhoz képest, hogy augusztus eleje van. Kivettem a telefonomat a párnám alól és felnéztem egy kicsit a netre. Tele volt tömve mindennel, egy csomó jelölés, üzenet. Inkább hagytam is, nagyon nem érdekel mit hordanak össze vissza. Twitterre is felnéztem, elég sok új követőm lett, és persze csomó „gyógyulj meg” üzenetet hagytak. Persze volt egy két, na jó rengeteg utálkozó is, de különösképpen nem érdekelt ez sem. Egy két kedves embert visszakövettem ennyi, aztán már ki is léptem. Engem nem nagyon köt le ez a dolog, ha valami fontosan akarok valakivel megbeszélni akkor felhívom vagy ilyesmi, nem éppen a világgal osztom meg. Épp mikor a kijelentkezésre akartam kattintani, megláttam, hogy Harry rakott fel reggel egy képet. Megnéztem, mert kíváncsi voltam mi lehet az. Hát nem én voltam amint a vállán alszok. El is hiszem hogy elég sok embernél kiverte a biztosítékot.. Szerintem édes volt, hogy felrakta. A pletyka lapokat inkább már meg sem néztem, mert nem akartam semmi kitalált történetet olvasni magamról. Inkább kinyomtam a telefonom. Egy fél óra múlva elég unalmassá vált a dolog, eszembe jutott, hogy felhívhatnám Elenort, a történtek óta nem is beszéltem vele. Azonnal tárcsáztam is.
-Szia Tara! Örülök, hogy már jobban vagy, miért hívtál?- kérdezte kedvesen.
-Igazából azért hívtalak, hogy megkérdezzem, nincs e kedved ma beugrani hozzám pár órára, mert eléggé unatkozok, anyáék éppen a házat rámolják ki, Harry interjún van, ahogy a többiek is, és rád gondoltam. NA mit szólsz? Persze azt is megértem, ha van valami programod, csak jó lenne végre beszélni.-hadartam.
-Jó ötlet, azóta úgysem láttuk egymást. Akkor egy olyan fél óra múlva benézek hozzád.-mondta.
-Szuper vagy!-ujjongtam.-Akkor egy fél óra múlva. Szia.-tettem le a telefont.
Úgy 10 perc múlva valaki kopogott, gondoltam nem lehet Elenor, mivel az előbb tettem le a telefont. Akkor vajon ki?
-Tessék!-szóltam ki, és vártam, hogy ki lép be az ajtón.
Nagy meglepés fogadott, a volt „legjobb” barátnőm volt ott, Sara. Na már csak ez hiányzott. Vágtam egy fintort.
-Hát te meg miért jöttél?-kérdeztem flegmán.
-Neked is szia Tara. Hallottam, hogy mi történt veled, gondoltam benézek.-mondta.
-Mégis hogyan lettem ilyen fontos neked hírtelen?-kérdeztem unottan.
-Nagyon sajnálom a történteket, nem tudom mi ütött belém akkor, hihetetlenül bánom.-sajnáltatta magát. Mindhiába.
-Aha persze, és ennek semmi köze a one directionhoz, vagy éppen hogy azóta mindenki rólam beszél. Persze higgyem is el. Tudom mi áll a háttérben, átlátok rajtad, többször nem fogsz átverni. Sajnálattal közlöm, hogy nincs itt semmi keresnivalód, senki sem hívott így legyél oly szíves és elhagyni a termet, mert várok valakit aki igazán rendes barát, és egyáltalán nem azért van velem mert van pénze. Őket hidegen hagyja, sosem gondoltam volna, hogy majd lesznek ilyen barátaim is, de nézd sikerült. Nincs szükségem rád, szóval viszlát Sara.-mondtam eléggé ki artikulálva, hogy ő is felfogja mit is beszélek. Majd az ajtó felé mutattam.
-Rendben.-jéé felfogta.-De azért tényleg sajnálom.-mondta.
Én csak vágtam egy flegma arcot, aztán elfordultam. Istenem mit hitt , hogy majd mindent elnézek neki, mikor csak azért járt hozzám, hogy elkérje a ruháimat, mindent elkérjen, majd jaj elfelejtettem, hogy nálam van stb.. Mindig valami kis hazugságot talált ki, eközben pedig a hátam mögött mindig kibeszélt, hogy milyen stréber vagyok. Mikor Grag itt hagyott akkor sem állt mellém, hanem inkább kimaradt ebből.
Tizenöt perc múlva ismét kopogtak, de most egy kedves kis arc dugta be a fejét az ajtó, gyors kikászálódtam az ágyból, mivel már az infúzió sincs rám kötve szabadon mozoghatok. Gyors megöleltük egymást, puszi-puszi. Kaptam egy kis csokit, az a címszó alatt, hogy legyen már egy kis színed, gondolom a kaja borzalma. És igaza volt.
-És mikor jöhetsz haza?-kérdezte.
-Holnap reggel.-mosolyogtam.-De hétfő reggel már repülünk is, mert elköltözünk Londonba. Ja és gondolom csütörtökön te is eljössz a koncertre.-kérdeztem.
-Tényleg elköltöztök, ez de jó, legalább majd ott is tudunk találkozni. Igen persze Louis elhívott, de amúgy is mentem volna.-mosolygott.
Aztán beszélgettünk egy-két csajos dologról is. Végül szóba kerültek a fiúk is gondolkodtam, hogy elmondja e El-nek ezt a Graes dolgot, és végül arra jutottam, miért is ne. Hisz bírjuk egymást, és már az eleje óta teljesen megbízom benne.
-Igen volt már egy barátom Harry előtt, egy éve jártunk mikor öngyilkos lett.-hajtottam le a fejem, majd akaratom ellenére is megjelent egy könnycsepp a szemembe.
-Jaj Tara, ezt nem is tudtam, Harry nem említette.-mondta.
-Persze, hogy nem, mert te vagy az első akinek elmondtam, és ha megkérhetlek akkor ne is mondd el nekik, szeretném majd én elmesélni, csak még kell egy kis idő..-mondtam.
-Persze, megbízhatsz bennem.-simogatta meg a kezem.
-Szóval igen, volt ő, annyira jól kijöttünk, szinte sosem veszekedtünk, vagy ha igen akkor is csak ilyen kis dolgokon, és mindig hamar kibékültünk, mert nem bírtuk egymás nélkül sokáig. Aztán egyik reggel hívtak, hogy megtalálták a testét az egyik folyóban, valószínüleg öngyilkos lett, én ott mentem sokkot kaptam, és egyszerűen nem volt értelme az életemnek, csak voltam és kész. Addig míg azon a napon nem futottam össze Harryvel. És igen ő az az ember aki nélkül most még mindig az a gödör fenekén csücsülnék. De volt annyi erőm és talpra álltam, most már ő a mindenem, nagyon fura ezt így kimondani egy két hét után. De érzem és kész.-mosolyodtam el.
-Teljesen megértelek, én is így vagyok Louival.-Mosolygott.
Aztán még beszélgettünk pár percet, de neki mennie kellett mert fotózása lesz.
-Akkor holnap.-mondtam.
-Akkor holnap.-ismételte.
Megöleltük egymást aztán kinyitotta az ajtót, és ott állt valaki az ajtóban mint aki épp hallgatná mit beszélünk, igen ő volt..

*Harry szemszöge.
Olyan fél egy Lehetett mikor végeztünk, gyors elköszöntem mindenkitől, aztán már futottam is ki a kocsihoz, már vártam hogy újra lássam Tarat. 15 múlva már a kórház előtt voltam, gyors léptekkel szeltem át az előteret, nehogy még valaki felfigyeljen rám. Meg is találtam gyors a 115-ös szobát, épp  be akartam nyitni, mikor hangokat hallottam bentről..