2012. december 29., szombat

23. Utazás



-Arról lenne szó Tara, hogy minden évben megrendezésre kerül egy bál Bécsben és minden évben egy szerencsés diák, egy kísérőjével együtt részt vehet rajt. Ezt minden évben egy fotós szakkört felvett diákunk kapja meg. Ebben az évben te vagy az a szerencsés. Elvárjuk tőled, hogy remek fényképekkel együtt térj haza, melyeket majd egy kiállítás keretében mutatunk be a nagy közönség előtt.-fejezte be a monológját.
-Ez remek, de miért pont rám esett a választásuk?-érdeklődtem. Egyáltalán nem értettem miért pont én mehetek, hisz még csak most iratkoztam be. Nem akartam máris csalódást okozni.
-Esélyt adunk arra, hogy bebizonyítsa, megmutassa, hogy mire is képes-mondta- és örüljön, hogy még nem csaptuk ki, a tegnapi húzása miatt. Van egy őr angyala.-tolta elém a tájékoztató füzetet.-Ebben minden megtalál, holnap délután ötkor indul a gép.-majd a repülő jegyeket is a kezembe adta.
-Még egyszer nagyon szépen köszönöm. Viszontlátásra! –álltam fel majd az ajtó felé indultam. Őrangyal? Miről beszélt ez? Annyira utálom azt is ha magáznak, sosem értettem az ilyen embereket.
Mikor a termünkhöz értem bekopogtam, mivel már egy ideje becsöngettek. Egy női hang szólt ki.
-Tessék!-hallottam bentről.
-Jó napot!-nyitottam be magabiztosan. Tizenöt érdeklődő szempár figyelt rá egyszerre.-Elnézést a késésért, csak az igazgató úrnál voltam.-álltam meg közvetlen a tanár nő előtt.
-Biztosan te vagy Tara, foglalj helyet-mosolygott rám.
A történelem tanárnőnk nagyon magas és vékony nő volt. Arca hosszúkás a haja pedig a feje tetejére volt fogva egy rettentően erős copfba, amitől állandóan mosolyra húzódott a szája. Viccesen festett.
Miután helyet foglaltam a leghátsó padban észrevettem, hogy páran érdeklődő pillantást vetnek rám. Gondolom mind arra voltak kíváncsiak, hogy miért hívattak be az irodába. Nem akartam máris felhívni magamra a figyelmet, így inkább csendben elővettem a felszerelésem, ami egy tollból és egy füzetből állt és elkezdtem gépiesen jegyzetelni a tanárnőnk szavait. Utáltam könyvből tanulni, mindig jobban szerettem a saját kézzel leírt jegyzeteimet tanulni, sokkal könnyebb volt.
A csengő szóra mind egyszerre lélegeztünk fel, bevallom, a történelem nem tartozik a kedvenceim közé. Amikor a tanár nő összeszedte az összes holmiját és kisétált az osztály ajtaján sokan körém gyűltek.
-Mi volt? Mit mondtak? Miért hívtak be? –kezdték szinte egyszerre.
-Mindenki figyeljen, mert csak egyszer vagyok hajlandó elmondani!-mondtam hangosan, hogy mindenkihez eljusson. Sosem szerettem, ha a középpontban vagyok, ha sokan figyelnek, de mostanában már egyáltalán nem zavart, hisz meg kellett szoknom.
-Na, szóval azt közölték velem, hogy ebben az évben és vagyok az a szerencsés, aki elutazhat egy kísérővel Bécsbe-jelentettem be.
-Na szép!-topogott el mellettem Vanessa.- Már most kivételeznek vele. Elhiheted, nálad sokkal többen megérdemelnék ezt. Te idejössz és már meg is kapod, amiért más évekig küszködne, szép. Hát persze apuci kislánya, neki megvan a pénze és így a pici lány minden kívánsága megvalósul, mindent elintéz neki.-mondta flegmán.
-Engem bánthatsz, de aput ne merd a szádra venni. Semmi köze ehhez, és elhiheted nem tudtam erről az egészről, egészen máig. Addig míg nem ismered aput ne ítélkezz felette, szánalmas vagy.-fúrtam a tekintetem az övébe. Erre csak nagyképűen lenézett rám, majd odébb topogott. A magas sarkújában természetesen magasabb volt nálam, de anélkül maximum a vállamig érne.  Semmibe vettem amit mondott, legalábbis megpróbáltam, majd elfogadtam a többiek gratulációját. Miután mindenki elvonult mellőlem és folytatta a dolgát az előttem ülő srác is hátrafordult.
-Gratulálok!-mosolygott.

-Köszönöm!-néztem rá.
-Egyébként Alex vagyok, te pedig Tara.-mosolygott még mindig.
-Igen, örülök, hogy megismerhettelek Alex, de most megbocsájtasz egy percre?-nyúltam a telefonomért.
-Persze, nyugodtan.-fordult vissza, én pedig kimentem az udvarra. Páran ültek a fák alatt a padokon és volt aki kisebb csoportokban sétálgatott.
Tárcsáztam Niallt.
-Szia!-vette fel a telefont boldogan.
-Szia! Tudunk beszélni?-kérdeztem.
-Persze, mondd csak!-válaszolt.
-A suliból évente egyszer egy szerencsés tanuló elutazhat Bécsbe egy kísérővel, engem választottak.-kezdtem.
-Gratulálok, én mondtam, hogy tehetséges vagy. És kit viszel?-kérdezte.
-Ezért hívtalak, Sel jó választás lenne szerinted? Ma nem jött suliba, nem tudod, hogy hol van?-érdeklődtem.
-Sel Bécsben van a bálon, nem mondta neked?
-Mi csoda? Erről miért nem tudok? –akardtam ki.-Egyébként én is a bálra megyek, ott kell fényképeznem.
-Akkor ott úgyis találkoztok-nevetett.
-Niall, te jössz velem. Holnap háromkor a sulink előtt várlak, ne késs! Szia.-tettem le gyorsan még mielőtt ellenkezhetett volna.
Miután letettem a telefont visszaindultam az osztályba, osztály főnöki óránk következett. Leültem a helyemre Alex ismét hátrafordult. Igazán kedves fiú, meg aranyos. Valakire nagyon hasonlított, a vonásai, de nem tudtam pontosan kire.
-Szóval neked van testvéred?-kérdezte.
-Sajnos nincs, de mindig is akartam egy bátyót. És most kaptam négyet is.-nevettem.
-Ja igen, a 1D-s srácok.-nevetett ő is.
-Ismered őket?-kérdeztem.
-Találkoztam már velük, futólag.-mondta. Igazából nem kérdezgettem tovább, hogy hol meg mikor, mert végül is bármikor véletlenül összefuthatott már velük, hisz egy városban laknak.
-Értem, és neked van testvéred?-érdeklődtem én is.
-Egy nővérem van.-mosolygott.-Háziállat?-kérdezősködött tovább.
-Az sincs, de egy nyuszit szerettem volna mindig is.-kerestem elő a telefonomban a képet amit még Harry készített, rólam és a barna nyusziról.-Hát nem aranyos?-mutattam fel a képet.
-De, tényleg az. Nekem egy kutyám van.-válaszolt még mielőtt megkérdezhettem volna.
-Tervek a jövőre?-kérdeztem most én.
-A fotózás nekem most csak egy hobbi, igazából mérnöki suliba megyek majd tovább. Neked?
-Mindenképp a fotózással szeretnék a későbbiekben foglalkozni, de az írás sem áll távol tőlem.-magyaráztam.
-Mit írsz?
-Néha szoktam történeteken, idézeteket, gondolatokat, vagy ami épp eszembe jut. Füzetbe gyűlnek otthon az írásaim.-mondtam, de közben ránk csöngettek.
-Igazán érdekel, beleolvasnék, persze ha csak nem gond.?!-nézett rám.
-Nem, szívesen megmutatok párat.-válaszoltam.
-Igazán jó volt veled beszélgetni, még egyszer gratulálok és jó utat.-fordult előre.
-Köszönöm-suttogtam előre, mert belépett az terembe az osztály főnök.

-Köszöntök mindenkit az új tanévben!-állt meg az osztály közepén.-Látok egy új arcot is, ha minden igaz Tara?!-figyelt rám, mire az egész osztály felém fordult.
-Igen, Tara Swan vagyok-szólaltam meg magabiztosan.
-Kérlek állj fel, mutatkozz be és mondj pár szót magadról!-mutogatott a kezével.
-Szóval sziasztok, Tara Swan vagyok nemsokára tizenhét éves leszek, pontosabban decemberben. A szüleimmel költöztünk ide Amerikából, Los Angelesből pár hete. Egyenlőre nagyon tetszik a város, szerencsére már a nagy részét láthattam. Nincs testvérem sajnos, sem háziállatom-mosolyogtam Alexra. –Legtöbb időmet a barátaimmal, a szüleimmel, fényképezéssel vagy írással töltöm. Úgy érzem ez az iskola megfelelő lesz számomra, hogy a tehetségem kibontakozhasson és fejlődhessen. Remélem, megtalálom az összhangot mindenkivel, és örülök, hogy itt lehetek.-fejeztem be ezt a kis monológot.
-Köszönjük ez igazán szép volt, üdvözöllek az osztályba.-húzta még szélesebbre a mosolyát. Eközben Vanessa már majdnem felforrt a dühtől.
-Most pedig adatokat egyeztetünk. Név szerint szólítok mindenkit, addig csendben foglaljátok el magatokat.-mondta, majd felnyitotta a laptop fedelét.
Szépen sorban haladtunk a névsorban, én valahol a vége felé lehetek így addig elővettem a mobilom. Láttam, hogy kaptam egy sms-t, méghozzá Harrytől.
„Szia, remélem sikerült beérned a suliba, mi épp fotózáson vagyunk. Hamarosan én jövök. Suli után felveszlek, sz.x”

Gyors válaszoltam is neki.
„Minden rendben volt, van egy nagy elújságolni valóm!  Délben végzek, hiányzol.sz.x”
-Alex Watson, gyere.-szólt a tanár.
Először azt hittem, hogy rosszul hallok, de aztán beugrott. Aley Emma Watsonra hasonlít, egy nővére van, ez lehetetlen, de mégis minden összevág. Gyors beírtam a keresőbe Alex nevét. Kidobott vagy több ezer oldalt, igazam lett, Alex Emma öccse. Megvártam míg visszaül a helyére és jól kifaggathatom.
-Hé, Alex-súgtam előre.
-Igen?-fordult egyszerre hátra.
-Miért nem mondtad, hogy Emma Watson a nővéred? Ez azért nem mindennapi.
-Ha Harry Styles a pasid az sem mindennapi.-nevetett halkan.-Nem vagyunk mindennapiak, pacsi.-emelte a kezét fel én pedig beleütöttem.
-Na jó, ez beképzelt volt.-nevettem már én is.
-Igaz-nevetett még jobban, majd megrántotta a vállát.
Hamar a névsor végére értünk, csak tizenöten vagyunk, ma csak tizennégyen, így még pont csengetés előtt sorra is kerültem.
-Tara, te vagy az utolsó, gyere-invitált a tanár.
Megkérdezte a teljes nevem, a születési helyem, a születési időm, lakcímem, telefonszámom, szüleim nevét, munkahelyét, az ő telefon számukat, e-mail címeket és beszélnem kellett magamról is egy kicsit, aztán pont ránk csöngettek.
-Gyerekek, ne menjetek még sehová! Gyors csinálunk egy osztály képet.-szólt még mielőtt bárki elhagyta volna a termet.-Tara hozd ide a fényképező géped!-szóld oda hozzám.
Beállítottam, hogy visszaszámoljon tíz másodpercet, míg mindenki betud állni "normálisan" és a kép el is készült. 

A kép elkészültével mindenki azt csinálhatott, amit csak akart. Alex és én az udvart választottuk. Megfogtam az összes cuccom Alexszel együtt és az udvar egyik padjára ültünk le. Élveztük, hogy még néha-néha előpukkan a felhők közül a nap. Ez már a nyár utolsó napjai közé tartozott. Életemben először hamarosan megérezhetem milyen is az ősz.
Az osztály felének nagy része, akik a fotós szakkörre jár már a stúdió előtt ácsorgott mikor mi oda értünk. 
Blair és Sara is oda jár, így odacsatlakoztunk hozzájuk.-Sziasztok!-köszönt Sara, Blair pedig intett.

-Sziasztok!-köszöntünk mi is.
-Tara, mit csinálsz suli után? Nem lenne kedven velünk lógni? Vásárolni indultunk.-kérdezte Sara.
-Sajnálom, nekem nem jó ma. Suli után Harryvel leszek és még pakolnom is kell. Pedig szívesen mennék, legközelebb? –kérdeztem.
-Amint hazaértél a miénk vagy! Stipistopi.-nevetett Sara.
-Ezt Harryvel beszéld meg-kacsintottam.
-Mesélnél róluk?-kérdezte Blair. Meglepődtem, mert tőle még egy rendes összefüggő mondatot nem hallottam.
-Persze. Zayn szereti a zenét, nem is imádja. Folyton azt hallgat, és nem mellesleg mindent meg lehet vele beszélni, ő biztos, hogy nem mondja tovább. Liamnek van a legnagyobb szíve a világon, őt nem lehet nem szeretni. Mindig ott van, ha szükség van rá, mindig tudja, hogy mit kell tenni. Nélküle a fiúk már biztos valamelyik börtönben ülnének. Louis nélkül minden nap unalmas lenne. Bármelyik pillanatban tehet valami olyan dolgot, amire nem számítasz. Olyan, mint egy óvodás. Niall a legjobb barátom. Harry pedig –akadt el a szavam.
-Harryt pedig szereted.-fejezte be helyettem Sara.
-Igen-mosolyodtam el.
Pár perc múlva megérkezett a fotós tanárunk is. Nagyon fiatal volt, maximum huszonhét évesnek nézett ki. Először mindenkitől megkérdezte, hogy mit csinált a nyáron. Legtöbben a nyarat a tesójukkal, barátokkal, családjukkal együtt töltötte. Nyaralta, buliztak, volt aki sokat olvasott, fényképezett, vagy épp valamelyik rokonnál töltötte a szünidőt. Én következtem a sorban.
-Tara te mi jót csináltál?-kérdezte mosolyogva.
Minden átfutott rajtam, kirázott a hideg, egy percig csak csendben ültem, hogy összeszedjem a gondolataimat. Legördült egy könnycsepp is, de azt még időben letöröltem, nehogy valaki tudomást szerezzen róla. Végül összeszedtem magam, vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
-A nyaram szépen indult, Los Angelesben mindig szépen süt a nap. A tengerparton töltöttem a legtöbb időt a barátommal. A szüleim messze dolgoztak, így szinte nem is láttam őket. A jó dolog nem tartott nagyon sokáig, még a nyár elején elveszítettem a barátomat, a másik felemet, így csak még nehezebb lett ez az egész-erre a mondatra az egész terem megfagyott, még egy lélegzet vételt sem lehetett hallani, mindenki az én szavaimat figyelte.-Szóval a nyár legtöbb részét egyedül a szobámban töltöttem. Augusztus végére sikerült valamennyire feldolgoznom a történteket, azt mondhatom. Majd a szüleim közölték, hogy költözünk, így itt egy új élet, új esély, új barátok vártak és egy új család-itt elcsuklott a hangom és nem bírtam befejezni. A kezembe temettem az arcom és csendesen sírtam. Éreztem, hogy pár kéz simogat és megölelnek. Hallottam a tanár hangját is.
-Mára azt hiszem ennyi volt, berakok egy filmet. Tara, te pedig nyugodtan menj csak ki a mosdóra és valaki kísérje ki.-nyitotta ki az osztály ajtaját.
Nem tudom, hogy ki jött utánam, mert én egyenesen a mosdó felé vettem az irányt és bezárkóztam az egyik fülkébe. A lábamat felhúztam és átkaroltam a kezemmel.
Tíz perc telhetett el mikor halk kopogást hallottam az ajtón.
-Jól vagy? Minden okés?-hallottam Alex hangján.
Igazából örültem, hogy végül ő jött utánam.Nem szóltam semmit csak elcsavartam a zárat és lenyomtam a kilincset. Egyszerre a tükörképemmel néztem farkas szemet. Lefolyt az a kevés szem festék is ami rajtam volt, rettenetesen festettem. Levettem Alex tekintetéből, hogy aggódik.
-Nyugi, nem neked van bajod, ne nézz ilyen fájdalmasan-böktem oldalba.
-Hogy tudsz még ilyen helyzetben is velem foglalkozni?-fordított maga felé. Erre nem tudtam mit válaszolni. Igazából mindig fontosabb volt mások boldogsága, mint az enyém. Visszafordultam a tükrük felé és megnyitottam a csapot. Langyos vízzel lemostam az egész arcom. Szerencsére mindig hordok magammal egy kis smink táskát, pont az ilyen helyzetekért. Sikerült teljesen rendbe tennem magam, nem látszott, hogy sírtam és ez volt a cél.
-Kész vagyok, mehetünk-közöltem Alexszel.
Kinyitotta előttem az ajtót, majd beültünk a teljesen besötétített terembe ahol valamilyen film ment. Én csak egyszerűen a padra dőltem és vártam az óra végét. Elűztem minden gondolatot a fejemből, csak néztem ki a fejemből. Szerintem nyitott szemmel aludtam, mert csak a csengő szó rántott vissza a földre. 
Mindenkinek csak intettem, Alexnek meg suttogtam egy köszönömöt, majd a kijárat felé indultam. Lehúztam a mágnes kártyámat és kitoltam magam előtt a vasajtót. Egyszerre megcsapott a friss levegő, amibe beleszívtam, majd egyszerre a fekete telepjárót kezdtem keresni. A sarkon parkolt a kocsinak támaszkodva. Pontosan úgy nézett ki, mintha épp egy filmből lépett volna ki. Táskámat a vállamra dobtam és elég gyors tempóban felé siettem. Mikor már csak egy méter volt a különbség ő is felegyenesedett és a derekamnál fogva magához húzott. A lepkék ismét felébredtek és ezer watton rebegtették a szárnyaikat. Olyan érzés volt a gyomromban, mintha már egy jó ideje nem találkoztunk volna, pedig csak pár óra volt.
Először csak egy kis csókot lehelt az ajkaimra, majd egy rendes csókot is adott amibe belemosolygott, ez engem is erre késztetett.
-Milyen volt a mai napod?-érdeklődött útközben.
-Teljesen átlagos-nem akartam beavatni, mert még a végén kiborul. Képes minden apróságért kétségbe esni, még a végén azt hinné, hogy valami bajom van és elküldene egy orvoshoz.
-Azt mondtad, hogy valami bejelenteni valód van!
-El is felejtettem-kaptam a fejemhez.-Utazok Bécsbe, holnap-mosolyogtam.
-Hova?-kérdezte hisztérikusan.-Miért? Kivel?-folytatta.
-Nyugi, ki a rosszat, be a jót. Ki a rosszat, be a jót. A suliból engem küldtek, hogy fényképezzek a bálon. Sel is ott van és Niall is jön-mondtam.
-Niall? Ő meg hogy kerül oda?-kérdezte.
-Velem jön, mivel te divat bemutatón leszel-kicsit idegesített a tény, hogy nélkülem megy oda, de hát megbíztam benne ezzel nyugtattam magam.
-Igaz-gondolkodott el-És mikor jöttök haza?
-Hétvégén-válaszoltam, erre már nem kaptam semmi választ.
-Milyen volt a fényképezés? Mutatsz képeket?-kérdeztem egy kis idő múlva.
-Jól ment, szerintem nem lettek rosszak a képek-adta a kezembe a telefonját.
 Volt egy külön mappa. Ahogy nézegettem sorba a képeket találtam egyet amin nagyon jól nézett ki. Az összesen tetszett, de azon egyszerűen kifogástalan volt.
-Ezt majd megkaphatom?-mutattam felé, mire elmosolyodott és biccentett.
Hamar a házunkhoz értünk, még csak anya volt itthon. Elújságoltam neki a hírt ő pedig egyszerre aput hívta.
-Elengedett-kacsintott anyu. Harryvel pedig a szobámba mentünk fel. 

-Segítek pakolni, jó?-kérdezte, miközben a bőröndömet szedte le a szekrény tetejéről.
-Annak örülnék, köszönöm-mosolyogtam rá.
Először összeállítottam pár szettet és külön-külön elraktam őket, így nem kell majd azon gondolkozni mit vegyek fel majd mivel. Elraktam még három cipőt és két melegebb pulóvert is, hátha hidegebb lesz az idő.
-Szerinted a kék vagy a rózsaszín ruhát vigyem?-raktam magam elé a két báli ruhát.
-Mindenképp a rózsaszínt-kaptam a választ. Tényleg az volt a jobb. Elraktam egy hozzáillő magassarkút is. Egy és fél órába telt mire mindennel elkészültünk, fáradtan az ágyra dőltünk.
-Nem vagytok éhesek?-nézett be anya az ajtón.
-De!-feleltük egyszerre.
-Akkor hozok valami harapnivalót-indult vissza a konyhába.
-Köszi anya-szóltam utána.
Fészkelődtem Harry mellett egy kicsit, mert sehogy sem volt kényelmes. Felhúztam a lábam és a vállára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy az arcomat csiklandozzák göndör fürtjei, ezt ő is észrevette és elmosolyodott. Magához húzott majd nyomott egy puszit a homlokomra, mire én lehunytam a szemem. Mélyen beszívtam az illatát, miközben ő a kezével a vállamat simogatta, másikkal pedig a tv kapcsolót nyomkodta.  Semmi érdekes műsort nem adtak éppen így jobbnak látta ha inkább kikapcsolja. Anya épp akkor lépett be a szobámba egy teli tállal. 

Miután megettük a szendvicseket elmentünk egy fél órára sétálni az erdőbe. Szerencsére nálunk nem akkora, hogy el lehessen tévedni és az ösvényen haladtunk végig, így könnyen vissza is találtunk.
Körülbelül négyig volt nálunk Harry.
-De ugye beszélünk?-nézett rám.
-Harry, telefon, internet, skype-nevettem.
-Hívj mikor indultok és mikor odaértetek-húzott erősen magához és gyengéd csókot lehelt a számra.
-Hiányozni fogsz-fúrtam a nyakába az arcom.
-Te is nekem-súgta.
Még adtam neki egy hosszú búcsú csókot, aztán megvártam míg elhajt, majd bementem a házba egyenesen a szobámba fel.

Szeptember:
„Párizs óta sok dolog történt. Mostanában nem vagyok biztos magamban és semmi másban sem. Sokszor elbizonytalanodok akár mibe is fogok bele. Ma sem értettem magam. Sokszor megfordul a fejemben, hogy én rontottam el valamit? Én nem vettem észre, hogy valami megváltozott, és azért hagyott itt? De utána keverem ezt a gondolatot a fejemből, mert én mindig is szívből szerettem, de ő mégis itt hagyott. És ilyenkor bűntudatot érzek, mert itt van nekem egy új esély. Mi van, ha ezt is elrontom? Ha nem veszek észre valami fontos dolgot? Inkább bele sem merek gondolni, mi lenne ha, Greg még élne. Ez annyira széthasít itt belül. Akkor nem ismerném Harryt, nem ismerném ezt az érzést amit most iránta táplálok. Ha erre gondolok akkor pedig az az érzés kavarog bennem néha, hogy megcsalom Greget. De ez hülyeség, Ő hagyott itt, és nem én őt. Egy szó nélkül, egy üzenet nélkül, minden nélkül. Nem okolhatom magam e miatt.
Bécsbe készülök pár napra, bőröndöm már az ajtó mellett áll, indulásra készen. Sellel már pár napja nem beszéltem, hiányzik. A bálon ezt meg kell beszélnünk, sőt nem is kell ezen beszélni semmit. Oda fogok hozzá menni és megölelem.
De van egy dolog amiben biztos vagyok, totálisan és visszafordíthatatlanul belezúgtam Harry Stylesba.x”

Csuktam be a naplóm kemény fedelét és dobtam a bőröndöm tetejére.
Épp a bécsi program füzetet böngésztem mikor a skype ablaka rezegni kezdett, Niall videó hívást kezdeményezett. Elfogadtam.
-Végre, hogy valahol sikerül téged elérni. Neked a mobiltelefon mire való?-támadott le.
-Nyugalom-mondtam.-Sajnálom, le volt halkítva. Miért kerestél?
-Fogalmam nincs hova kell mennem, mikor és miért! Tájékoztatnál?-hőbörgött.
-Holnap háromkor legyél előttünk. Mindenképp hozz magaddal pár ruhát is ne csak kaját pakolj. Egy öltönyre is szükséged lesz, mivel bálra megyünk.-emeltem fel az ujjam.
-Rendben, akkor azt elteszem-állt fel és kezdett el pakolni a bőröndjébe.-Mi vigyek még?-vakargatta a fejét.
-Niall, felsőket, nadrágot, amiben alszol. Ki szokott neked pakolni mikor turnéra mentek?-nevettem.
-Anya?-húzta fel a vállait.-Köszönöm a segítséget, remélem nem hagyok itthon semmit Szia Tara-intett.
-Szia Niall-küldtem neki egy puszit.
Ezek után lementem anyához segíteni a vacsora elkészítésében.  Pont mire teljesen készek lettünk és az asztalt is megterítettük haza ért apu.
-Itt az én ügyes lányom-ölelt meg apu.-Mi finomat főztetek?
-Sajttal sonkával töltött csirke mell, krumplival. Megfelel?-raktam le elé a tálat.
-Tökéletes-jött a válasz.
A vacsora után korán felmentem a szobámba, letusoltam és ágyba bújtam.


Reggel tízkor izgatottan ugrottam bele a nagy rózsaszín papucsomba és rohantam le a konyhába valami reggeli után.  Még a nap is szebben sütött állítom. Nagy vártam már az utat. Még sosem jártam ott, így nagyon érdekelt, hogy ott milyenek az emberek, a kultúra. Niall és Harry is küldött egy-egy sms-t, hogy ma ők vannak a rádióban hallgassam őket. Így reggelizés közben anyával Louis hülyeségeit, Zayn röhögését és vicces akcentusát, Liam kedves szavait kellett hallgatnunk. Niall következett, akit természetesen Sellel való kapcsolatáról faggatták legtöbbet. Végül de nem utolsó sorban pedig Harry következett.
-Ha jól tudjuk most komolyan kapcsolatban vagy?-tette fel a kérdést a rádiós.
-Igen ez igaz, a szerencsés lány pedig Tara Swan.-mondta.
-Mesélnél róla egy kicsit, hol ismerkedtetek meg?-tették fel az újabb kérdést.
-Egy Los Angelesi parkban találkoztunk először, teljesen véletlen. Először nem akartam és nem is gondoltam, hogy majd ez lesz belőle. Szimplán beszélgetni volt kedvem, de ő nem nyilvánította nagy figyelmet rám. Aztán végül is újra összetalálkoztunk- erre szinte egyszerre nevettünk fel.- Igazából nekem az elejétől fogva szimpatikus volt, szépnek tartottam már akkor is. Amikor már közelebbről megismertük egymást, mivel sok időt töltöttünk együtt, bebizonyosult, hogy intelligens lány, sok dologban egyezünk. Kölcsönös volt az érdeklődés, így most itt vagyunk. A szemeivel még mai napig le tud venni a lábamról-ebbe belepirultam rendesen.
Miután az ő interjúja is véget írt kiültem egy kicsit az erkélyre a friss levegőre és magamba próbáltam szívni a nap sugarainak összes erejét.
 
-Buu!-fogta meg valaki a vállam hátulról. Annyira váratlanul ért, hogy nagyon megijedtem és leugrottam a székről, bevertem a fejem a falba.
-Áu!-néztem fel, ahonnan Niall röhögéstől fulladozó fejével találtam magam szemben.-Azt hiszem vérzik a fejem.
-Mi? Hol? Tara jól vagy?-ugrott egyszerre oda mellém.
-Ezt most visszakaptad-kacsintottam.
-Tara, ilyennel ne szórakozz!-mondta.
-Oké-oké-emeltem fel a kezem.-Egyébként miért vagy ilyen korán itt?
-Mert háromnegyed három van?-mutatta felém a telefonját.
Teljesen elvesztettem az idő érzékemet. Bementem még anyuhoz, hogy elköszönjünk, Niallt addig felküldtem, hogy hozza le a bőröndömet.
-Mehetünk?-szóltam fel az emeletre.
-Egy pillanat, csak kicsit nehéz a bőröndöd.-hozta le nagy nehezen.
-Rendben akkor induljunk.-anyát még megöleltem egyszer, majd a csomagokkal a kocsihoz mentünk, bepakoltunk és elindultunk a reptér felé.
-Miért megyünk háromkor, ha a gép csak ötkor indul?-kérdezősködött.
-Mert neked legalább még egyszer meg kell állnod, enni?-nevettem.
-Igaz-nevetett ő is.
Igazam lett negyed óra múlva a Nando’s parkolójában voltunk. Én mentem be neki kajáért, mert sokan voltak és ha ő is bejött volna, kitudja mikor keveredtünk volna ki onnan. Mondjuk nekem is fel kellett írnom a telefonomba mit is kér, a kiszolgáló fiú elég hülyének nézhetett, mikor két teletömött táskával hagytam el a kasszát.
Körülbelül fél óráig tömte a fejét, de mindent betermelt. Igazam lett abban is, hogy két órával előbb kellett elindulni, mert csak épp hogy elértük a gépet. Niall elől sietett és pedig utána.

Nem volt már időm Harryt felhívni, így csak egy sms-t küldtem neki, hogy most száll fel a gépünk, amint Bécsben vagyunk, felhívom. Nem mondtuk sehol, hogy hova megyünk vagy mikor, mégis annyi ember volt a reptéren, a biztonságaik nélkül nem hiszem, hogy valaha is elértünk volna a gépünkig.
Az út zökkenő mentes volt, Niall öt perc után elaludt, én pedig meghallgattam kétszer Ed Sheeran új albumát. Az út hamar eltelt. A program füzet szerint valakit kiküldtek elénk, aki majd elvisz minket a hotelig. Megpillantottam egy hatalmas táblát amire fel volt írva a nevem, a tábla alatt pedig Peetet láttam meg. Ennél nagyobb meglepetés nem is érhetett volna, nem számítottam rá. A csomagjaink is ott voltak már mellette így csak be kellett szállnunk egy nagy fekete kocsiba.
-Peet beszélhetnénk.-szóltam közbe.
-Persze-fordult felém.
-Ezelőtt a parkban valamit el szerettél volna mondani, csak megszakítottak. Miről volt szó?-kérdeztem.
-Tara, az az igazság, hogy én…



Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy sok ideig nem volt új rész. Nagyon meglepett mikor egyik reggel feljöttem és láttam, hogy 28.000 látogatóm volt már és 79 feliratkozó van. Most pedig már nagy közelítünk a 29.000 felé. Ezt nem tudom szavakba önteni mennyire ösztönzően hat arra, hogy megpróbáljak minél többet és jobbat írni nektek. Mindenképpen szeretném folytatni a ti és a saját szórakoztatásom miatt is.
~ 30 komment és +5 felíratkozó után hoznám az új rész. /ha megkérhetnélek titeket arra leírnátok a véleményeteket a fejlécemről és hogy mi tetszik és mi nem a blogomban. Ettől lesz még jobb. Köszönöm szépen további szép napot nektek. x/!!!